Hazaértünk. Még mindig kedd. Hat óra van. A férjem már otthon van. Elrámolta a reggeli romokat. Ez kedves tőle. Hálásan megpuszilom. Kipakolom a füzeteket két stócba a konyhaasztalra; melléjük teszem a témazárókat is. Javított, nem javított. A férjem odalép, kezébe vesz egy füzetet, közben mosolyogva újságolja:
- Pizzát rendeltem. Vagyis pizzákat.
- Szuper. - nagyon örülök, hogy meleg kaja érkezik.
- Jön át Gyuri. Ha Pistike lefeküdt, sörözünk egyet. Átnézzük a PlayStation Store-t. - mondja. Amikor jön Gyuri, a férjem szemében mindig ott csillog a gyerekénje.
- Jól teszitek. Kérsz egy kávét? - mosolygok.
- Igen. Csinálj Gyurinak is kérlek. Mindjárt itt van. - mondja örömmel, és kinyitja a füzetet.
Nekilátok a kávéfőzésnek. Gyurit a főiskolán ismertük meg. Csoporttársak voltunk, így hárman. Rengeteget tanultunk. Gondolataimat hatalmas szentségelés szakítja meg:
- Te, hát ez mi, ez a füzet basszus? Hány éves ez a gyerek? - lenget egy szépen kötött, sötétkék füzetet.
- Hmmm? - fordulok oda. Az orrom elé nyomja. A címkén ennyi áll: H.B.8
- Egy szót sem lehet elolvasni. Úgy kenném rá az egyest, hogy csak úgy zuhan. - háborog tovább.
- Nyolcadikas. Nem kaphat jegyet az írásbeli munkáira. - sóhajtom kifele magamból.
- Pffffffff. SNI-s? - kérdezi, de tudja a választ.
Igen. Botond az a fajta SNI-s, aki fel van mentve helyesírás, idegen nyelv helyesírás értékelés alól. Az a fajta SNI-s, akinek a világa olyan lassú, de olyan lassú, hogy esélye sincs követni az eseményeket. Kisebb korában még a falakon lévő plakátokat, szemléltető eszközöket bámulta süketen hosszú percekig. Manapság már csak a táblát és az előtte lévő füzetet vagy könyvet bámulja. Lassított film módjára nyitja ki a könyvét például. Hosszan, ráérősen lapozza. Így év elején még csak pár perc, mire odatalál a megadott oldalra. Addigra egy átlagos tanuló már a feladat felénél tart. Év vége felé már öt perceket is igénybe vesz majd, míg odalapoz. Jelentkezni, vagy kérdezni már tavaly sem szokott. Minden megnyilvánulását röhögés és oltogatás követ. A dolgozatoknál több időt kaphatna, de sosem kér. Már nem kérdezem meg, mert minden ilyen jellegű kérdésemnél kitört a háború. Miért kivételezek vele? Honnan lehet ilyen papírt szerezni, ami kiváltságossá teszi az embert? Neki azért jár több idő, mert hülye? Szóban kellene többször feleltetnem, de nem könnyű mutatvány. Nem igazán mer megszólalni egy ilyen környezetben. Órák után szoktam feleltetni olykor. Négyszemközt sokkal bátrabb.
- Minek készül ez a tehetséges fiatal? - kérdezi a férjem gúnyos hanglejtéssel.
- Azt hiszem szakácsnak, de egyszer azt mondta postás lesz, mert úgy egész nap bicózhat. - válaszolom.
- Aha. Már értem, miért kapja a szomszéd a leveleimet rendszeresen. Ez mégis hogy működik? Végigjárja az iskolákat, írni-olvasni nem tud. De elvégzi, mert fel van mentve mindenféléből, meg átrugdaljátok. Közben alkalmatlan, de ezzel majd csak akkor szembesül, amikor kirúgják az első munkahelyéről? - veti oda a kérdéseket.
Szerencsére betoppan Gyuri. Nem lett volna erőm válaszolni ezekre a félköltői kérdésekre. Amúgy nem is tudom a válaszokat. Látom magam előtt Botondot, szakács sapkában, amint bogarássza az összetevőket, majd szépen lassan elővesz egy serpenyőt.
Leülünk hármasban kávézni. A férjem Gyuri kezébe nyomja Botond füzetét.
- Mi a szar? - nevet hangosan Gyuri. - Na ezért sem lennék jó tanár. Kitépném és megetetném vele. Nehogymár' nem tud írni. Még jó, hogy anno Bajusz megígértette velem, hogy sosem leszek tanár. - kacag és leteszi a füzetet.
Bajusz a nyelvészet 2 tanárunk volt fősulin. Gyurin rendesen kifogott a tantárgy. Az első órától az utolsóig azzal volt elfoglalva, hogy minek kell ezeket tudnunk. Bár az elméletet bemagolta, ám a gyakorlati rész megmutatta, hogy nem érti a dolgokat. Így Bajusz kettessel átengedte, majd megígértette vele, hogy sohasem lesz tanár. Igaz, hogy az általános iskolában alulról sem kapirgáljuk Bajusz tantárgyát. Persze biztos hasznos volt, de Gyuri bőven elboldogulna az ismeretanyag átadásával a bajuszos kettesével.
Se Gyuri, se a férjem nem lettek tanárok végül. A multik világa beszippantotta őket egyből diploma után. Nem csoda. Kiváló nyelvtudás, remek számítógépes ismeretek, gyors problémamegoldó készség, hatékony kommunikáció, kreativitás. Ezek mind megvoltak bennük.
- Ha te nem lettél volna ott. Sosem diplomázunk le. - vigyorog Gyuri hízelgőn.
- És nőtlen is lennék. - kontrázik száját biggyesztve a férjem.
Mosolygok. Eszembe jut, miként magyaráztam nekik éjszakákon át a pszichológia vizsga előtt. A pedagógia-pszichológia szigorlatuk után bulit rendeztek nekem. Annyit kérdezgettem őket, hogy még mindig látom magam előtt a tételsort, a kiemelt tételekkel, tankönyv oldalakkal. Az irodalom tantárgyakra hárman olvastunk, háromféle könyvet, különben esélyünk sem volt teljesíteni a heti kötelező irodalmat. Bár ők jobban szerették a film változatot megnézni. Hű mennyire tudtunk akkoriban. Vajon ezeket mind elfelejtettem már? Vagy használom?
Látják, hogy elgondolkodva kortyolgatom a kávém. Bemennek a nappaliba Pistikéhez legózni. Pistikém kacag. Gyuri az egyik legjobb lego jármű tervező. Már hallom is, ahogy épül a lego targonca.
Leülök az asztalhoz. Előkapom a piros tollam. Mindent összevetve megkezdem a tizedik munkaórám ma. Botond neve mellé felírom, hogy fénymásolnom kell neki. Valaki más füzetét. Tudom, hogy ha egyedül ül neki, akkor több órás meló lesz neki, akár csak egyszer is elolvasnia. 10 perc ábrándozás, két perc bogarászva olvasás.
Újabb füzet. Végre egy szép példány. Szorgosan dobálom a láttamokat, oda-odaírok egy két dicsérő szót. Gyorsan végzek, átpörgetem a füzetet. A közepén levelezés.
- Rohadtul unom.
- Én is. Már tavaly is vettük ezt a szart.
A rövid párbeszéd arcon csap. Tudom, hogy olykor rémesen unalmas órát tartok annak, aki évekig szépen követte a tananyagot. Szeretnék ezen változtatni. Tudom, hogy olykor sokat várnak. Tudom, hogy sokszor szinte pillanatok alatt végeznek egy-egy feladattal. Tavaly kipróbáltam, hogy külön feladatokat fénymásoltam nekik. Hihetetlen sebességgel adták vissza. Végül belefulladtam a javításba és nem bírtam elég plusz feladatot összehozni. A kérdést végérvényesen az egy hónapban fénymásolható oldalak számának tantestületileg bemaximálása jelentette. Éppen kijött egy kör témazáró minden osztályban a havi engedélyezett mennyiségből. Lőttek a plusz feladatoknak, a fénymásolt gyakorlást is minimalizálnom kellett.
Még két füzetet kijavítok, és megjön a pizza. Lepakolok az asztalról, és megterítek. Szeretek velük enni. Jókedvűen majszolom a forró pizzát. Ők beszélgetnek, én hallgatok. A gyomrom örömujjongásban tör ki. Vacsi után én elpakolom a romokat, ők meg szomorúan a legót. Később Pistike ceruzákat farag, majd beveti magát egy mélytengeri küldetésbe a fürdőkádban. Amíg dúl a vízalatti háború, én átszaladom a mai leckéit, füzeteit. Szépek. Megyek, lemosom róla a rajtamaradt szappant, és beviszem a pizsijét. Fogat mos. Ma Gyuri mesél neki. Addig gyorsan lefürdök. A forró vízben teljesen elfáradok. A hasam nagyon teli.
Pistike alszik. A fiúk a zajból ítélve már szörnyeket ölnek. Fél kilenc. Tízig javítok. Gyuri lelép.
- Ne dolgozz már ennyit, annyit nem fizetnek. - mondja, közben összeborzolja a hajam, majd mosolyogva kilép az ajtón. A férjem jókedvűen megy a fürdőbe.
- Fél óra, és én durmolok. - kacsint az ajtóból.
Előszedem a holnapi óravázlataim. Átfutom őket a fél óra alatt, bár érzem, hogy a figyelmem nem az igazi.
- Ha reggel kijavítom a maradék két témazárót, akkor oszthatom. - gondolom. Már nem állok neki, érzem, hogy sokkal hosszabb ideig tartana, mint indokolt lenne.
Beállítom az órám ötre. Átállítom fél hatra. Bemegyek a fürdőbe.
***
Te mit gondolsz az SNI-s tanulók integrálásáról?
Olvastad az előző részeket?
Első fejezet - Az időbeosztásról
Második fejezet - A munkaidőről
Harmadik fejezet - Egy fogadó óráról
