A kisfiam edzése fél öttől fél hatig tart. Éppen egy óra, amikor éppen ki tudom javítani a füzeteket. Elvileg. Bandukolunk Pistikémmel. Dől belőle a szó. Nevetünk. Odaérünk, ő elmegy átöltözni, én pedig keresek magamnak egy ülőalkalmatosságot a tornaterem előtt. Érkeznek az apró társak a szülőkkel. Köszöngetünk, mosolygunk. Hallom, ahogy egyeztetnek az anyukák, hogy ki, mire használja ezt az egy órát. Lesz, aki elszalad a boltba; lesz, aki öcsikét viszi a játszira, és persze lesz, aki hazaugrik, mert közel lakik. Elkezdődik az edzés; csikorognak a tornacipők, kiáltozik az edző. Az ajtót becsukja. Csend és sötétség. Keresek egy villanykapcsolót, közben elégedetten nyugtázom, hogy egy szülő sincs itt. Most nem szívesen beszélgetnék. Fejemben még zakatol Julika anyukájának az arca és az előző foglalkozás sikertelensége.
Felhalmozom az ölemben a füzeteket, keresem a piros tollam. Értékes percek telnek el, míg kutatok. Remélem, nem hagytam el, vagy hagytam ott. Ha nem vigyázol rendesen a piros tolladra, pillanatok alatt lába kél. Huh, megvan. Munkára.
Az első füzet szépen rendezett, vezetett. Dzseniferé. Bár a házi feladat két helyen hiányzik, de ez stimmel is az adminisztrációval. Az órai munkában akadnak elírások. Kijavítom, megdicsérem. Eszembe jut, hogy múltkor -ezek a lakli nyolcadikasok- nehezményezték, hogy ők már nem kapnak mosolygó arc matricát, így előkaparom, és a zöld ötös mellé ragasztok egyet. Apró örömök.
*
A következő füzet nincs bekötve. Már most találni a borítóján egy zsírfoltot, némi kakaópöttyözést. Gigantikus szamárfül nyoma a lapok alján. Név nincs rajta. Apró, szálkás, kesze-kusza betűk benne. Tudom kié. Végiglapozom, sóhajtok. Gyorsan végzek vele, ezzel nekem nem lesz dolgom. Irodalom füzet. Nem az én tantárgyam. Az első oldalon egy fogalmazásféleség, Továbbtanulás címmel. 10 egybefüggő sor, se bevezetés, se tárgyalás, se befejezés. Átszaladom, az egész teljes káosz, se füle, se farka. Ami a tartalmat illeti…hát igen, nehéz arról írni hosszan, hogy „fogalmam sincs, de érettségi kell”. Ötször is beleírja, különböző nézőpontokból vizsgálva a kérdést. Az utolsó két mondatban, már érecségi; úgy „beszél” róla, mint valami fix ajándékról, amit akkor kapsz, ha sikerül túlélned még négy évnyi iskolát.
Amúgy a füzet dicséretre méltó lenne. Bár nehezen olvasható az írás, leginkább, mert rendkívül kicsik és szálkásak a betűk, mégis örömteli. Ez a fiú sok-sok korrepetáláson esett át kicsiként. Általában mindent egybeírt, ékezet nélkül: szeretemazalmat, a sorokat másképp értelmezte, mint mások. Volt, hogy öt-hat sort is kihagyott, és jobban szerette az oldal közepétől indítani a dolgokat. Amikor felsős lett, akkor sztrájkba kezdett. Nem írt egyáltalán semmit. Október volt, mire a tanárok észrevették. Szeptemberben még úgy tett, mintha…. Változatos hullámvonalakkal tarkította a füzeteit. Összeszorított szájjal, merészen nézett a szemedbe, ha kedvesen faggattad a helyzetről. Az összes tanár küzdött. Egységes küzdelmi irány persze nem volt. Mindenki a maga módján próbálta őt rábírni a sztrájk beszüntetésére. November volt, mire bejött a szülő is. Ült az igazgatónál egy tíz percet, aztán jól megrángatta a fiát a folyosón, amiért ilyen helyzetbe hozta, a kis szaros. Ő nevezte így. Lett is gyors értekezlet nagy szünetben. Elhangzott az édesanya véleménye az igazgató szájából. Negyedikben túl sokszor hallotta a gyerek, hogy ötödikben neki annyi lesz. Gyorsan kell majd írni. Nagyon, nagyon gyorsan. Az osztálytársak pedig minden konfliktust azzal zártak, hogy már csak egy évig lesz köztük úgyis…mert ötödikben megbukik…úgyis. Kisebb felzúdulás után az igazgató javaslatokat kért. Az alsós tanító néni felállt, lángolt az arca. Elmesélte a négy éves írástanulás küzdelmeit, majd elmondta, hogy az anyuka egyszer sem vitte el a gyereket a nevelési tanácsadóba, hogy „megvizsgálják”. Ráadásul még bal kezes is.
- Akkor majd megbukik. – mondta az egyik kollegám, erős, reszelős hangján.
- Mi lenne, ha kipróbálnánk, hogy kap egy kis másolást mindenkinél, és ha csinálja, akkor szétdicsérjük? – kérdezte egy másik. Ez nagyobb felhördülést okozott, mint az előző javaslat.
Csendben várok. Már eldöntöttem, hogy én a magam részéről leülök majd a kissráccal beszélgetni. Biztosítom róla, hogy nem törlöm le a táblát, amíg ő nem végzett. Remélem visszanyerem a bizalmát. Tanítottam alsós korában is. Akkor semmi ilyen jellegű gondunk nem volt.
Tisztában vagyok vele, hogy mindent meg kell tanulni. Nem csupán a betűk leírását, vagy a mondatvégi írásjeleket, a mondat kezdő nagybetűket. A sorok elejét, a margókat, az elválasztást, a címeket, dátumokat. Másképp írjuk, másképp ejtjük; teljes hasonulás, pontos jé, elipszilonos lyé, -ban -ben vagy -ba -be, és a többi, és a többi. Ezek a dolgok sokaknak könnyen mennek. Szinte rájuk ragad az egész. Természetesek. Míg másoknak kín, szenvedés, küzdelem.
Az okok sokfélék lehetnek. Kiderülhetnek látás problémák, hallás problémák, figyelemzavar, kézügyesség hiánya, ilyen disz-, olyan disz-, meg egy halom további probléma, amiről nem is tudok. Amikor elolvasom egy-egy komolyabb SNI-s nyolc oldalas elemzését, csak lesek, miket okoz egy kis oxigénhiány születéskor, vagy egy elhanyagolt csecsemőkor. Az általános iskola feladata ezeket a problémákat felfedezni.
„Az SNI-tanulók száma 2,1%-kal (1100 fővel) tovább emelkedett az általános iskolákban. A 2015/2016-os tanévben létszámuk 53,6 ezer fő, ami az általános iskolások 7,2%-át jelenti. Régiós szinten eltérően alakult az SNItanulók részesedése, a legjelentősebben (9,2-ről 9,6-ra) NyugatDunántúlon nőtt, a sorrend azonban változatlan, továbbra is Dél-Alföldön a legmagasabb (11,3%) és Észak-Alföldön a legalacsonyabb (5,0%). Nemek szerint nagyobb lett a különbség a sajátos nevelési igényű gyermekek arányában. Míg a lányok 5,1, addig a fiúk 9,2%-a sorolható az érintett kategóriába. Az általános osztályokban integráltan nevelt SNI-tanulók száma 3,6%-kal (közel 1300 fővel) lett magasabb, így arányuk az SNItanulókon belül 69%-ra nőtt. A régiók közül Dél-Alföldön és Nyugat-Dunántúlon az átlagnál jóval magasabb – közel 80%-os – az integráltan nevelt SNI-tanulók hányada, Közép-Magyarországon a 60%-ot sem éri el.” (forrás)
A kis rögtönzött értekezlet tovább zajlott aztán. Repkedtek a javaslatok, ütköztek az érvek. Végül különösebb eredmény nélkül a becsengetés szakította meg, és ment mindenki a maga útjára.
Ehhez képest ez a füzet csodás. Kár, hogy nem az én tantárgyamé.
*
A harmadik füzet keményborítású. A fedőlapon belül egy rajzolt Big Ben. Bámulatosan kidolgozott rajz. Ezzel a füzettel sem lesz sok dolgom. Mindössze egy óra tananyaga szerepel benne. A gyakorló feladat mellett katonásan sorakoznak a zöld pipák; bár minden mondatban több hiba is van. Lapozok még, hátha találok valamit. Találok is. A közepén mókás rajz. Egy bűvésznő egy nyulat tart egy cilinder felett. Másik kezében kés. Ez is egy aprólékosan kidolgozott rajz. Magamra ismerek benne. Lapozok. Újabb mesésen megrajzolt oldal. A tesitanár, némileg elnagyolt izomzattal, cirkuszi oroszlánidomár. Egyik kezében ostor, másikban egy nagy hús lóg. Nincs több rajz. Ez a gyerek rémesen tehetséges, gondolom, próbálok nem gondolkodni a nyuszin. Visszalapozok, és kijavítom a hibás feladatot. Elintézhetném egy odavetetett mondattal, ami felhívja a figyelmét arra, hogy kipipálta a helytelen megoldásokat, azonban akkor elindulna a szájkarate, hogy nincs is ott egy hiba sem.
Általános iskolában tanulod meg leellenőrizni a munkád.
Felnőttként rengetegszer leellenőrződ majd magad. Már észre sem fogod venni. Át fogod olvasni az elküldendő fontos e-mail-t, a feladandó kitöltött csekket, a pénzutalást, a bevásárlólistát és még sorolhatnám. Lesz, akinek ez természetes lesz, míg lesz, akit nyolcszor küldenek vissza egy kitöltendő űrlappal egy ügyfélszolgálatról, vagy hahotáznak a hr-esek az Ön Élet Rajz-án.
Azzal, hogy ellébecolod a feladatod leellenőrzését, nem csupán olyan információ marad a füzetedben, ami téves, helytelen, de nem tanulsz meg ellenőrizni sem. Odabiggyesztem a feladat alá, hogy a hibák kijavítása közben sokat lehet tanulni. Így gondolom, így tapasztalom, így tapasztaltam tanulóként is. Odavetek még egy pár sort arról, hogy legyen kedves pótolni a hiányokat.
- Aki nem dolgozik, nem hibázik. - gondolom magamban az üres oldalra lapozva.
Tudom, hogy sosem lesz bepótolva. Tudom, hogy kimaradt számos fontos gyakorlás. A tudásbeli üres foltok különösen aggasztóak némely tantárgynál. Nálam nem úgy működik, hogy bár a kötélmászásra egyest kaptál, a labdavezetésre majd ötöst kapsz. Ha kimarad egy rész, úgy igazán kimarad, akkor már a következő is csorbul. Az egyik kollégám azt mondja erre a jelenségre, hogy láb nélküli széket akarunk gyártani. A másik úgy szokta mondani, hogy nyolcadikban tetőt ácsolunk omladozó falakra.
Adminisztrálom a jegyet magamnak. Odaírok egy felkiáltójelet, és próbálom megjegyezni, hogy beszélnem kell ezzel a tanulóval. Már csak a szegény nyúl miatt is.
*
Nyúlok a következő füzetért. Nem a legszebb írás. Amolyan lóbetűk. Azonban követte az órát, szépen másolt a tábláról, javította a feladatait. Eleinte. Aztán egy napon változott az íráskép, hiányosak a tábláról másolt dolgok, sőt még a feladatok is. Az utolsó két oldal már egybefüggő maszlag. Odaírom a változás kezdetére, hogy „Itt mi történt?”, bár valószínűleg sosem fogom megtudni így. Leosztályzom. Leadminisztrálom, becsukom. Felírom a naptáramba, hogy beszéljek az ofővel, hátha megtudok valamit. Persze jó lenne, ha nem lenne, mit megtudni. Azonban az íráskép hirtelen megváltozása olykor különös dolgokat rejt. Válás, szerelem, gyermekbántalmazás, kiközösítés, tartós piszkálás és még sorolhatnám. Persze egyszer előfordult az is, hogy Tibike megpróbálta a szájában tartott tollal megírni a házi feladatát, mert a tv-ben látott egy embert, aki a szájával festett, mert nem volt keze.
*
Az ötödik füzettel végzek a leggyorsabban. „Nagy István, fuzet”, áll az elején. Na lássuk Pistikét. Tök üres füzet. Az első oldalon sietős írás:
„Elhatytam a régit
Ezt MA!!!!! keztem”
Írni is el lehet felejteni, ha sokáig nem csinálod. Sírjak, vagy nevessek elmélkedésem kopogó cipők zaja zavarja meg. Felnézek. Ismerős arc mosolyog. Petra anyukája. Az a fajta nagydumás szülő, aki bátran formál véleményt, nyíltan kérdez, akár egy órán át. Idén még nem beszélgettünk, így egy hosszabb eszmecserére számítok. Átgondolom gyorsan Petra idei órai munkáját, felkészülök az első kérdésre.
- Á, jó napot kívánok. Hogy muzsikál a kislányom idén? – mosolyog.
Elteszem a tollam és a füzeteket. Már csak tíz maradt. Megtehetném, hogy nem javítok füzetet?
Olvastad az előző részeket?
Első fejezet - Az időbeosztásról
Második fejezet - A munkaidőről
