A korai iskolaelhagyás ellen küzdeni kell. Küzd az egész ország. Egyik fele jobban, mint a másik. Ez egy többirányból érkező támadás, amivel az útközben elpotyogott morzsákat felszedegetjük, és visszaragasztjuk a kenyerünkre.
Ám egy sima, földi tanár, mondjuk egy általános iskolában, mondjuk én, nagyjából ennyit tud meg, a hirtelen elkezdett küzdelemből:
A lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló fogalma: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 4.§ 37. pont:
"lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló: az a tanuló, akinek az adott tanévben a tanulmányi átlageredménye közepes teljesítmény alatti vagy a megelőző tanévi átlageredményéhez képest legalább 1,1 mértékű romlást mutat, és esetében komplex, rendszerszintű pedagógiai intézkedések alkalmazása válik szükségessé,"
Az osztályfőnökök számolnak hát. Havonta készül a statisztika. Félévente áttekintődnek a lemorzsolódott tanulók. A vezetőségek intézkedéseket kezdenek. Kijelölnek kötelező felzárkóztatásokat, közös leckeírást,fejlesztő órákat és még ki tudja mit.
*
Ha a reggeli fénymásolós, előpakolós, naplóvárós fél órát is beleszámoljuk, akkor megkezdem a nyolcadik munkaórám kedden. Lemorzsolódó tanulók. Közös leckeírás. Hetedik-nyolcadik évfolyam. Három óra.
Szomorú, fáradt arcok. Beszélgető hátak. Sokan közülük szintén a nyolcadik órájukat kezdik. A múlt héten a szüleik levélben értesültek arról, hogy lemorzsolódás veszély van. Nem láttam ilyen levelet, nem tudom, konkrétan mi áll bennük, de azt tudom, hogy ez a második ilyen "foglalkozásuk" idén. Tegnap egy kollégámmal voltak, akit nem tudtam ma elcsípni, hogy váltsunk pár mondatot. Ezek a gyerekek kaptak minimum napi egy óra plusz iskolában töltendő időt. Valahogy az a lényege, hogy felkészültebbek legyenek. Leegyszerűsítve javuljon a jegyük. Még egyszerűbben: legyen kész a házi feladatuk. Különösen hosszabb eligazítást nem kaptunk erről. Nem jött semmiféle szakember továbbképzést tartani, vagy agymosást, vagy bármit.
Muszáj névsort olvasnom, mert jó részüket nem ismerem, nem tanítom. Adminisztrálnom kell a hiányzókat, és a tavalyi tapasztalataim alapján, meg kell kérdeznem kinek van itt a leckefüzete. A leckefüzet fontos lenne, mert nem ártana tudni, hogy mi is a házi feladat, ahhoz, hogy elkészülhessen. Tavaly rengeteget magyaráztam tanulóimnak a leckefüzet fontosságát. Sokan azt hiszik, képesek megjegyezni a házi feladatot. Azonban többen közülük még azt sem tudják megmondani nap végén, hogy milyen óráik voltak aznap.
Öt hiányzó. Három leckefüzet van itt.
- Nekünk nincs házink. - integet egy hetedik cé-s.
- Nekünk sincs. - vágják rá kórusban a nyolcadik a-sok.
- Akkor nekünk se! - kiabál egy nyolcadik bé-s.
Póker arccal káromkodok magamban. Megint a régi nóta. Ezeknek a gyerekeknek eszük ágába sincs tanulni itt. Szeretnének egyszerűen túl lenni ezen. Biztos van kivétel. Előkeresem a telefonom. Lefotóztam az összesített hetedikes-nyolcadikas órarendeket, hogy tudjam, milyen óráik voltak ma. Mindig az aznap feladottakat kell délután csinálni, mivel az a felszerelés van ott. Nekilátok. Öt különböző osztály tizennyolc tanulója ül velem szemben. A hetedik a-sokkal könnyű dolgom van. Itt van a három leckefüzet. Neki is kezdenek az írásbeliknek.
- Hetedik bé. Az első órátok kémia volt. Mit vettetek az órán?
- Ma nem is volt kémiánk. - kiálltja az egyik.
- Dehogynem volt. Mekkora fogyatékos vagy! - reagál az osztálytársa. Röviden, de határozottan kifejtem, hogy miért nem találom helyénvalónak a fogyatékosozást. Regina közbeszól:
- Itt mindenki fogyatékos.
- Anyád az. - érkezik a hihetetlen gyors válasz. Kifejtem, most már csak tőmondatokban, hogy miért is vagyunk itt, és miért nem szerencsés egymás anyukáját lefogyatékosozni, majd elkérem a kémia könyvet a hetedik bé-sektől.
- Nincs itt! - mondják, szinte egyszerre mind a négyen. Eldöntöm, hogy akkor elkérjük az a-soktól, vagy a cé-sektől. Azonban nekik ma nem volt kémiájuk. Elballaghatnék a könyvtárba, kikereshetnék egy hetedikes kémia könyvet, azonban nem teszek ilyet. Nem hagyhatom magukra őket, mert szétszednék a termet és egymást is. A kémia ugrik.
- Második órátok biológia volt. Miről tanultatok? - kérdezem.
- Valami szarról. - érkezik a válasz, némi habozás után. Próbálom nem elképzelni biológia szakos kollégámat egy műanyag szemléltető eszköz előtt. Elkérem a tankönyvet. Miközben lapozom, pár szóban kifejtem, hogy a szar mennyire nem megfelelő szó bizonyos helyeken és szituációkban. A negyedik héten járunk, így hamar megtalálom a keresett fejezetet. Négy oldalas. A képek mind kidekorálva. A teljes fejezet kiemelve neonzöld filccel. Minden sor. Megkérem őket, hogy olvassák el a négy oldalt.
- Előbb akkor a német házi. - nyögi az egyikük. Végre tollat vesznek a kezükbe. Nekilátnak. Ránézek az órarendjükre a fotón. Kémia, biológia, matematika, német, nyelvtan, történelem, tesi. Hét órájuk volt. Ebből hat órában biztosan kaptak házi feladatot, ha mást nem, az órai anyag áttekintését.
- Hetedik cé. Azt mondjátok nincs házitok. - nézek a kis csoportra.
- Nincs. - ingatják a fejüket teljes komolysággal.
- Rendben, akkor nézzük az órarendet. Tesi, angol, matek, rajz, történelem. - nézek rájuk kérdőn.
- Matekból, meg rajzból, meg tesiből nincs lecke. Angolból témazárót írtunk. Töriből sosincs lecke. - mondja az egyikük, büszkén vigyorog.
Felhúzom a szemöldököm. Eszembe jut a sok évszám, fogalom, vázlat, hangosan felolvasás gyerekkoromból.
- Mit tanultatok a mai történelem órán? - érdeklődök.
- Összefoglaltunk. - mondják készségesen.
- Akkor a következő órán témazárót írtok!? - érdeklődök tovább.
- Igen. És? - néz rám értetlenül három szempár.
- Át kellene olvasnotok az egész fejezetet. Tudni az évszámokat, fogalmakat, történéseket. - mondom, és nyúlok a könyvért. Csalódott arccal nézik, ahogy lapozok. Nem örülnek, hogy tudom, miből áll egy töri TZ. Ez a könyv, mintha még sosem lett volna kinyitva. Se egy aláhúzás, se egy gyűrődés. A tartalomjegyzékhez lapozok, végigfutom. A szemem megakad az oktatáspolitika a horthy korszakban című leckén. Majd hangosan felolvasom a számukra feladott fejezet címet:
- A nemzetállamok kora és a gazdasági élet új jelenségei. Ez nem vészes. Huszonkilenc oldal. - mosolygok, bár tudom, hogy ezeknek a gyerekeknek huszonkilenc oldal elolvasása figyelmesen mission impossible.
- Nem fogok magának huszonkilenc oldalt elolvasni. - böki oda durcásan az egyikük. Elengedem a fülem mellett és felosztom a fejezetek közül a -szerintem- leglényegesebb hármat köztük.
- Egy fejezetet elolvasol, majd elmondod a másik két osztálytársadnak, hogy a te fejezeted miről szólt. Hmm? - mosolygok rendületlenül, ők pedig kelletlenül nekilátnak.
Húsz perce zajlik ez a "foglalkozás". Eddig nem túl eredményesen. Bár nézőpont kérdése, hogy mi számít eredményesnek. Van kollégám, aki majd bejön, leül, ordít hármat, megfagy a levegő, elkezd javítani, a gyerekek meg várják, hogy túl legyenek ezen is. Megértem. Nem fizetett túlóra.
- A gazdasági élet új jelenségei. - mondom vagy gondolom.
Jöjjenek a nyolcadikasok. Itt csak két osztály képviselteti magát. Természetesen egyiknek sincs házi feladata, elvileg.
- Nyolcadik a. Órarend: matematika, ének, erkölcstan, fizika, német, irodalom. Kezdjük a matekkal. Vegyétek elő a felszerelést végre. - mondom. Nézek komolyan. Olyan komolyan, ahogyan azt a korai iskolaelhagyás elleni küzdelem idején kell. Páran megmozdulnak, azonban egy elszánt kék szempár csíkba húzódik.
- Nem. Nem tanulok matekot, majd a különtanárral. Ma megyek. - sziszegi.
- Rendben. Akkor tanulj németet. - javaslom.
- Fel vagyok mentve. - sunyorog.
Eszembe jut, hogy nem vagyok tisztában a körülményekkel. Ki SNI-s itt, ki BTMN-es, ki nem. Aki SNI-s, annak mi az SNI-je. Diszgráfia, diszkalkulia, diszlexia? Ki miből van felmentve, kinek kell hosszabb idő, ki végezhet ritmikus mozgást óra közben, ki hozhat be laptopot, ki mi....mi, ki...
- Irodalom? - mosolygom vagy vicsorgom ki magamból?!
- Nincs lecke. - fölényes fejlendítés és egy dab.
- De igen, van. - bevillan a mellettem egyik suhanó irodalom tanár arca, amint mondja nekem valahol, valamikor, hogy "nyolcadik a - vers - fontos - szia - kitartás".
- A vers. - mondja másik kettő, akik felmérték a helyzetet.
- Pöcsök. - fordul oda hozzájuk a kék szeműm, és előkaparja az irodalom könyvét. Megkérem, hogy ne használjon ilyen szavakat az iskolában. Gúnyosan elsziszeg egy elnézést.
- Nyolcadik bé. - próbálom leplezni, hogy elfogyott a türelmem. A hetedik bések ordítva kérnek segítséget a német házihoz.
- Nekünk is a vers. - mondja egy lány. Hálás vagyok neki, hogy megkímélt a faggatózástól. Odamegyek a már húsz perce készülő német házik közé. Az agyam legmélyéről húzom elő a szavakat, kisilabizálom, hogy mi is a feladat, majd igyekszem segíteni. Jöhet a biológia!
*
Túl az első fél órán egy perccel, immár mintha mindenki tanulna. Leülök. Leírom a névsort magamnak, hogy utána nézhessek a SNI, BTMN témának. Elbambulok két percre. Azon gondolkodok, mi lenne, ha a tananyagban az ismeretanyag a minimum lenne. Ha már sok az óra, akkor lehetne a minimumot több irányból megnézni, begyakorolni. Ezekre a délutáni küzdelmekre meg járhatnának a kiemelkedő érdeklődésűek, valami pluszt tanulni. Olyanok, akik akarnak tanulni. A két perces bambulás hiba volt. Visítás ránt vissza.
Az úgy volt, hogy Zoli közölte, hogy ő nem olvassa ezt a fost (történelem), mert hosszú. Erre Zsóka kibökte, hogy ő sem, mert ő meg egy mukkost sem ért. Erre Péter megállapította, hogy Zsóka fogyatékos. A hetedik a-sok meg vonyítani kezdtek, hogy ilyeeen zaaaajbaaan neeeeem leeeeheeeet tanulniiiiiiiiiiii.
Rendet teszek. Duzzogva olvasnak. Szerintem már a hajam is izzad. Odamegyek a verseket kikérdezni. Még semmi. Még csak tíz perce tanulják. Oda lépek a biológia könyv felett görnyedő csoporthoz, javaslom, hogy minden bekezdésből próbálják kiírni a lényeget, a kulcsszavakat, vagy vázlatot készítsenek.
- Mi? Minek? Nincs is füzetünk. Mit tud maga a biológia tanulásról. Csak maximum el kell olvasnunk. - repkednek a szavak.
Látom magamat, mint egy time-lapse felvétel, ahogy rohangászok, segítek, olvasok, felidézek, fegyelmezek. Ötvenötkor automatikusan pakolni kezdenek. Négy óra. Elköszönök. Kiviharzanak. Leteszem a cuccokat a tanáriba, felkapom a 15 füzetet, amit ma még biztosan kijavítok. Nagyjából eredménytelennek könyvelem el az előző egy órát. Rémesen elfáradtam. Tehetetlen és tanácstalan vagyok.
Megyek a gyerekem elé. A saját gyerekem elé. Indulás edzésre. Amíg edz, én majd javítok.
***
A VÉGZETTSÉG NÉLKÜLI ISKOLAELHAGYÁS ELLENI KÖZÉPTÁVÚ STRATÉGIA
Szóval, egy sima, földi tanár, mondjuk én, mit is kellene csináljon az országos küzdelemben?
Olvastad az előző részeket?
