Ez a blog eddig egy történet mesélés volt. A történet folytatódni fog, azonban néha meg kell állni, körülnézni, aktuális dolgokon elmélkedni, vagy éppen véleményt mondani.

Gyakran gondolkodok azon, hogy a jelenlegi körülmények között lehetséges-e minőségi munkát végezni. A saját elvárásaimnak sem tudok megfelelni... vajon másokénak? 

A differenciált munkabér jelenlegi esetét hagyjuk is... egy beígért béremelés utolsó lépcsőjét differenciálni, mindenféle szempontrendszer nélkül, vicces. 

Azzal talán mindenki egyetért, hogy igen differenciálni kell a pedagógus béreket, bár csak csendben, szemlesütve jegyzem meg, hogy már differenciálva van. Végzettség, kor és minősítő vizsgán történő átesés alapján. Ez is egy érdekes kérdés az egyenlő munkáért egyenlő bért alapelv vonalán haladva, de most ezt is hagyjuk.

Nézzünk hát előre, nézzünk a jövőbe. A Nemzeti Pedagógus Kar el is készítette gyorsan a mintát az értékelési rendszerhez, mivel úgy tűnik, hogy ez a jövő...a differenciált bér. Az értékelési rendszer javaslatát ITT találod meg, bár több sebből is vérzik. Ezeket a vérző sebeket is átugrom (ha te észreveszed, nyugodtan írd meg hozzászólásban), és nézzük meg gyorsan azt a konkrét szempontrendszert, amit kínál az NPK az intézmenyeknek.

"VI.6. A megadott források alapján az intézményvezető az egyes pedagógusokról értékelőlapot
készít, amelyen az alábbi szempontokat 1-10-ig terjedő skálán értékeli:

- Szakmai feladatok, szaktudományos, szaktárgyi, tantervi tudás
- Pedagógiai folyamatok, tevékenységek tervezése
- Pedagógiai folyamatokhoz, tevékenységekhez kapcsolódó önreflexiók
- A tanulás támogatása
- A tanuló személyiségének fejlesztése
- Az egyéni bánásmód érvényesülése
- Sajátos nevelési igényű vagy beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel
küzdő gyermek, tanuló többi gyermekkel, tanulóval együtt történő sikeres
neveléséhez, oktatásához szükséges megfelelő módszertani felkészültség
- A tanulói csoportok, közösségek alakulásának segítése, fejlesztése, esélyteremtés
- Nyitottság a különböző társadalmi-kulturális sokféleségre, integrációs tevékenység
- Osztályfőnöki tevékenység
- Pedagógiai folyamatok és a tanulók személyiségfejlődésének folyamatos
értékelése, elemzése
- Kommunikáció és szakmai együttműködés, problémamegoldás
- Elkötelezettség és szakmai felelősségvállalás a szakmai fejlődésért"

Látjuk ezeket a munka minőségét firtató szempontokat, hümmögünk is nagyokat. Hirtelen nem is tudom, hol kezdjem, de talán legyen akkor az a jelenlegi bejegyzés fő kérdése, hogy HA ezek a szempontok a minőség, akkor hol van figyelembe véve a mennyiség? Mivel ezen szempontok között nagyjából sehol, ezért úgy érzem, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar azt feltételezi, hogy mindenki egyforma mennyiségű munkát végez. Vajon egyforma feltételekkel állnak a tanárok a startvonalhoz eme értékelési rendszerben?

Igen, igen, minden tanár egységesen 22-26 tanórát és egyéb foglalkozást tart jelenleg az országban, bár inkább 26 tanórát és még valamennyi egyéb foglalkozást. Nézzük meg, hogy ha egységesen mindenki 26 tanórát tart, akkor is ugyanazt a mennyiséget dolgozza-e. Véleményem szerint ugyanis a mennyiség a minőség rovására megy egy bizonyos szint után. Úgy gondolom, ha már differenciáljuk a pedagógus béreket, akkor kezdhetnénk a mennyiségi kérdésekkel a fentiek helyett, vagy éppen mellet?!

Mivel minden bizonnyal elfogult vagyok, így rátok -kedves hozzászólok- bízom a mennyiségi kérdés eldöntését. Ne felejtsétek: a kérdésekben szereplő tanároknak egységesen 26 tanórájuk van.

Szeretném megvárni a válaszaitokat, mielőtt kifejtem a saját véleményem, így ne fogjátok vissza magatokat! Természetesen kíváncsi vagyok a bővebb véleményetekre is, mind a szavazás kérdéseit illetően, mind a jelenlegi differenciálást illetően (lásd fentebb, halkan elsuttogva). 

Te differenciálnád a tanári béreket egyáltalán? Ha igen, mi alapján? Ha nem, miért nem? 

Mi a véleményed a Nemzeti Pedagógus Kar szempontrendszeréről?

Előre is köszönöm a szavazataitokat, válaszaitokat.

A szerdát vártam. Az ötödikesekkel több állomásos csapatmóka lesz. A kincsestérkép leküzdésre váró akadályokat tartogat majd nekik a forró sivatagban. A nyelvtanításban azt szeretem a legjobban, hogy számtalan kreatív módja lehet a tananyag elsajátításának, gyakorlásának. Persze nem mindenki helyesli ezt sem.

Már hét óra húszkor búcsút intettem Pistikémnek. Szerencsére a kisfiam két osztálytársa is ekkor érkezett, így nem kell majd egyedül ücsörögnie. Indulhatnak az előkészületek! Öt plusz egy "állomás", négy csapat, az húsz titkos boríték. Az első feladatot boríték nélkül teszem majd az asztalokra, lefordítva. Fénymásolom a térképeket, a feladatokat. Vágom szét a papírokat. Állok, mert ilyenkor akkora a mozgás a tanáriban, hogy garantáltan meg-meglöknének, ha a székemen ülnék. Kevés a hely. Három éve újságból kivágott betűkből ragasztottam össze a feladatnyitó szövegeket. Szerencsémre lefénymásoltam őket, épp tavaly, biztosan megéreztem. Igyekszem gyorsan szétvágni mindent.

A tavalyi csoporttal kudarcba fulladt a játék, vagyis nem találták meg végül a kincseket, így elmaradt a jutalom, és az óra célját sem értük el. Nem minden osztályban lehet játszani amúgy. A dühös aprónépnek áldozatul estek a ragasztott levélkék. Ráadásul a következő heti fogadóórámra bejött egy anyuka, aki elmondta, hogy túl sokat játszunk, kevés a nyelvtan, a tankönyvben nincs kitöltve minden feladat. A haladási sebességgel sem volt elégedett, mivel a külön tanárral már egy fejezettel előbbre tartottak az iskolai tankönyvben, mint mi, itt az iskolában. 

Negyvenötkor már sorba rendeztem a borítékokat, megoldásokat, utasításokat, térképeket. Kezembe vettem a CD lejátszót és a naplót is. Irány az osztály. A lépcsőn felfelé köszöngetünk egymásnak az álmos arcokkal. Lépéseim közben fejemben pörgetem a rám váró tanóra lépéseit. A csoportokban történő feladatoknak flottul kell követniük egymást, mert hamar felborulhat az óra. Nem fair az a kincskeresés, ahol bármelyik kincskereső bandának is, akár csak egy percet is kell várnia a következő küzdelemre.

*

A teremben zsibongás. Ez megnyugtatja a bennem suttogó bizonytalanságot, miszerint első órában nem lesz eléggé lendületes az osztály egy ilyen feladathoz. A gyerekek már tudják, hogy csoportmunka lesz. Mivel ismernek, tudják, hogy a kaland az valami más lesz. Elkezdjük átrendezni a termet. Szerencsére itt mozdíthatóak a padok. Az első évben, amikor egy hasonló órával készültem, olyan teremben voltak a diákok, ahol rögzítve voltak a padok. Az elrendezés így némileg akadályozta a hatékony csapatmunkát. Faggatnak rendületlenül:

- Varázsszőnyeg?

- Állatkert?

- Űrpiac?

Mosolygok és ingatom a fejem, miközben cipeljük a padokat. A csoportos bizonytalanság javaslatokat szül.

- Csináljuk a számos versenyt!

- Legyen színháború!

- Nem úgy rendezzük a termet. - vág közbe Orsi.

Megkérem őket, hogy menjenek ki, és csak becsengetéskor jöjjenek be. Szerencsémre hiányzó nincs, így a tizenhat fő bevetésre kész. Jó, ha egyforma számú tanulók alkotják a csapatokat. Négy borítékot elrejtek, persze a sarkuk kilóg. Lesz majd egy feladat, amit meg kell találniuk, mielőtt neki kezdhetnek. Felírom a táblára hatalmas betűkkel angolul, hogy KINCSKERESÉS. Elrendezem magam előtt a többi borítékot. Csengetnek. Néma csendben, kuncogva vonul be az ötödik osztályos csoport. Már tudják, hogy az ilyen órák elején az örömujjongás, a sikítva berohanás, csak értékes perceket vesz el az órából, mert a hangzavart nehéz lecsitítani. Csendesen örülnek, némán tapsikolnak. Elindul a csapatalakítás. A tizenhat cetlin 4 féle ábra. Egyik csapatban azok lesznek, akik a nagyítót húzták, másikban akik a távcsövet, harmadikban akik az iránytűt, negyedikben pedig, akik a kalapot. Szépen csoportokat alakítanak, elhelyezkednek az összefordított padoknál, próbálják kitalálni, mi lehet a lefordított lapon. Elindítom a CD-t. Joe, a hihetetlen szellem szól hozzájuk. (A férjem szellem hangon.) Ismerteti a kaland helyszínét angolul, a forró sivatagot, ahol 100 éve elásta a Sivatag Királyának a koronáját, no meg némi aranyat. Felszólítja a kalandorokat, hogy induljanak a keresésre, melyre 40 percük maradt. Kutyaugatás követi a CD-n a szellem beszédét. Izgatottan nekilátnak, magamban drukkolok, hogy minden továbbra is jól alakuljon.

A tavalyi osztály a csoportalakításnál vesztett el annyi időt, hogy nem maradt elég a feladatok végigcsinálására. Az egyik kislány hatalmas hisztit csapott, mert három fiúval került egy csapatba, köztük azzal a fiúval is, akivel nem beszélhet, mert az anyukája megtiltotta neki. Miután sikerült lecsillapítani, duzzogva ülte végig az első két feladatot. A csapata rengeteg időt nyert volna, ha aktív ő is.

Tapsra megfordítják a lapot. Tanult szavakat rejtenek a keresztrejtvény definíciói. Függőlegesen végül kijön a kalandor csapat neve. Nyilván minden csapaté más, azonban egyforma hosszúságú. Így fair a keresztrejtvény. Idén kicsit nehezítettem a feladványokon, mert ebben az osztályban sok a keresztrejtvény guru, és túl gyorsan végeztek volna az eddigi rejtvénnyel. Ha kész a csapatnév, akkor irány a boríték keresés. A keresztrejtvény alatt angolul is, magyarul is ott az utasítás: Kettő fő indulhat a keresésre. Ha olyan borítékot találnak, amin nem az ő csapatnevük van, akkor azt csendben vissza kell rejteniük, figyelve arra, hogy a sarka látszódjon.

Ahogy végeznek a csapatok, indul is a keresés. Az ülő csapattagok hangosan biztatják, segítik a keresőket. Csendre kell intenem az osztályt. A zaj nem jó. A szomszéd teremből bármikor átjöhet egy tajtékzó kolléga, hogy közölje, ők bizony témazárót írnának, ha nem lenne ekkora lárma.

Nevetve futnak a helyükhöz a megtalált borítékokkal. A csapatnév mindenkinél stimmel; még egy betűhiba sincs, így minden csapatnak megy a maximális öt pont. Amíg ők keresztrejtvényt fejtettek, én letöröltem a táblát és felrajzoltam a pontgyűjtőt, beírtam a csapatok neveit, feladatok sorszámait.

A borítékokban ott lapulnak a térképek és 4 darab kisebb, kiszínezendő zászló és egy színkódlap. A zászlókon összeadások. Ha az összeadás eredménye harminchat például, akkor az adott részt pirosra kell színezned. Ha mondjuk harminchét, akkor sárgára, és így tovább. Ha mindenkinek jó a zászlója színezése, akkor átkelhetnek az Oroszlánok Hídján. 

Innentől nem azonosak a feladatok, ahogy a térképek sem. Egy csapat ugyanis mindig nálam állomásozik, az Orrszarvú Völgyben, ahol szóbeli akadályokat kell leküzdeniük, párbeszédeket kell lefolytatniuk, így fontos a ritmus. Nem lehet torlódás a Völgyben.

A Kaktusz Tengeren akkor juttok át, ha egy lyukas szövegben megfelelően helyezitek el a szavakat. Ha minden jól megy, egy szó kimarad. Ha ügyesek voltatok, akkor az az egy szó lesz a megfelelő jelszó, aminek segítségével továbbmehettek, öt ponttal gazdagabban. A következő borítékot akkor kapjátok meg, ha a helyes jelszót megmutatjátok nekem.

A Homokvárban hallásértés feladat vár rátok. A terem végében elhelyezett CD lejátszón Joe szelleme osztja meg veletek táskája tartalmát. Igaz, hamis feladatban bizonyíthatjátok, hogy mik vannak nála, illetve mik nincsenek. 10 állítás. Öt pont, ha mind jó. Itt magatoknak javítotok a feladat után megkapott megoldólapról. A Homokvár necces rész. Jó lenne, ha több CD-lejátszó is lenne, torlódás esetére. Az sem mellékes, hogy becsületesek legyetek javításkor.

A Skorpió Dombon egy olvasott szöveg megértése a feladat. A szövegből kiderül majd számotokra, hogy mennyi idős is Joe, magas-e vagy alacsony, dundi vagy sovány, milyen a haja, a szeme, a hangulata, mikor van a szülinapja, hol van most. Kiderül az is, hogy nincs egyedül. Van egy kutyája, Félelmetes Jack, aki hatalmas, fekete és borzasztóan vad. Kérdésekre kell válaszolnotok a szöveg alapján. Idén ezen is változtattam, mert ez egy gyors osztály.

Az óra mesésen lezajlik. Semmi torlódás, semmi fennakadás. A csapatok nagyjából azonos képességűek voltak. Itt még nincs akkora különbség a gyerekek tudásában. Hálás vagyok, hogy szépen tudtak együtt dolgozni. Nem volt vita, nem volt hallgatózás, szerintem a javítások is becsületesen történtek. Tudják, hogy ha észreveszek huncutságot, akkor pontlevonás jár. Kicsengetéskor éppen a "kincseket" osztom. Apró csokik, radírok, ceruzák, matricák. Helyezéstől is függ. Örülök, hogy örülnek a nyereményeknek. Volt osztály már, ahol szájukat húzkodták, mondván, hogy ezek milyen kincsek. Mire elbúcsúzunk már öt perc eltelt a szünetből. Kedvesen mondják, hogy menjek csak, majd ők visszarendezik a termet. Boldogan távozom, bár tudom, hogy a munkafüzetben így kimarad az összefoglaló lecke. Most így foglaltunk össze. A következő órán még összeírjuk az átnézendőket, megbeszéljük a tanulási technikákat. Több gyakorlásra nem marad idő, de a mai órán úgy tűnt, minden flottul megy. 

A folyosóra kilépve nekem szalad egy apróbb fiú. Kétszáz darabra hullik a kezemben tartott mappa tartalma. Összeszedegetjük. Sok apró kéz segít. A gyerekeket kérem, hogy ne gyűrjék össze a borítékokat. Annyira. Becsengetnek. Jön a második óra. Szaladok lefelé. Magamban szedegetem össze a következő óra lépéseit. 

- Bárcsak minden óra ilyen lehetne. - gondolom magamban, amikor rápillantok a következő óravázlatomra. Szedem a lépcsőfokokat. Ismét felfelé.

(Folyt. köv.)

Olvastad az előző részeket?

Prológus

Első fejezet - Az időbeosztásról

Második fejezet - A munkaidőről

 Harmadik fejezet - Egy fogadó óráról

Negyedik fejezet - Lemorzsolódó tanulókról

Ötödik fejezet - A füzetekről

Hatodik fejezet - Egy estéről

Hazaértünk. Még mindig kedd. Hat óra van. A férjem már otthon van. Elrámolta a reggeli romokat. Ez kedves tőle. Hálásan megpuszilom. Kipakolom a füzeteket két stócba a konyhaasztalra; melléjük teszem a témazárókat is. Javított, nem javított. A férjem odalép, kezébe vesz egy füzetet, közben mosolyogva újságolja:

- Pizzát rendeltem. Vagyis pizzákat. 

- Szuper. - nagyon örülök, hogy meleg kaja érkezik.

- Jön át Gyuri. Ha Pistike lefeküdt, sörözünk egyet. Átnézzük a PlayStation Store-t. - mondja. Amikor jön Gyuri, a férjem szemében mindig ott csillog a gyerekénje.

- Jól teszitek. Kérsz egy kávét? - mosolygok.

- Igen. Csinálj Gyurinak is kérlek. Mindjárt itt van. - mondja örömmel, és kinyitja a füzetet.

Nekilátok a kávéfőzésnek. Gyurit a főiskolán ismertük meg. Csoporttársak voltunk, így hárman. Rengeteget tanultunk. Gondolataimat hatalmas szentségelés szakítja meg:

- Te, hát ez mi, ez a füzet basszus? Hány éves ez a gyerek? - lenget egy szépen kötött, sötétkék füzetet.

- Hmmm? - fordulok oda. Az orrom elé nyomja. A címkén ennyi áll: H.B.8

- Egy szót sem lehet elolvasni. Úgy kenném rá az egyest, hogy csak úgy zuhan. - háborog tovább.

- Nyolcadikas. Nem kaphat jegyet az írásbeli munkáira. - sóhajtom kifele magamból.

- Pffffffff. SNI-s? - kérdezi, de tudja a választ.

Igen. Botond az a fajta SNI-s, aki fel van mentve helyesírás, idegen nyelv helyesírás értékelés alól. Az a fajta SNI-s, akinek a világa olyan lassú, de olyan lassú, hogy esélye sincs követni az eseményeket. Kisebb korában még a falakon lévő plakátokat, szemléltető eszközöket bámulta süketen hosszú percekig. Manapság már csak a táblát és az előtte lévő füzetet vagy könyvet bámulja. Lassított film módjára nyitja ki a könyvét például. Hosszan, ráérősen lapozza. Így év elején még csak pár perc, mire odatalál a megadott oldalra. Addigra egy átlagos tanuló már a feladat felénél tart. Év vége felé már öt perceket is igénybe vesz majd, míg odalapoz. Jelentkezni, vagy kérdezni már tavaly sem szokott. Minden megnyilvánulását röhögés és oltogatás követ. A dolgozatoknál több időt kaphatna, de sosem kér. Már nem kérdezem meg, mert minden ilyen jellegű kérdésemnél kitört a háború. Miért kivételezek vele? Honnan lehet ilyen papírt szerezni, ami kiváltságossá teszi az embert? Neki azért jár több idő, mert hülye? Szóban kellene többször feleltetnem, de nem könnyű mutatvány. Nem igazán mer megszólalni egy ilyen környezetben. Órák után szoktam feleltetni olykor. Négyszemközt sokkal bátrabb. 

- Minek készül ez a tehetséges fiatal? - kérdezi a férjem gúnyos hanglejtéssel.

- Azt hiszem szakácsnak, de egyszer azt mondta postás lesz, mert úgy egész nap bicózhat. - válaszolom.

- Aha. Már értem, miért kapja a szomszéd a leveleimet rendszeresen. Ez mégis hogy működik? Végigjárja az iskolákat, írni-olvasni nem tud. De elvégzi, mert fel van mentve mindenféléből, meg átrugdaljátok. Közben alkalmatlan, de ezzel majd csak akkor szembesül, amikor kirúgják az első munkahelyéről? - veti oda a kérdéseket.

Szerencsére betoppan Gyuri. Nem lett volna erőm válaszolni ezekre a félköltői kérdésekre. Amúgy nem is tudom a válaszokat. Látom magam előtt Botondot, szakács sapkában, amint bogarássza az összetevőket, majd szépen lassan elővesz egy serpenyőt. 

Leülünk hármasban kávézni. A férjem Gyuri kezébe nyomja Botond füzetét.

- Mi a szar? - nevet hangosan Gyuri. - Na ezért sem lennék jó tanár. Kitépném és megetetném vele. Nehogymár' nem tud írni. Még jó, hogy anno Bajusz megígértette velem, hogy sosem leszek tanár. - kacag és leteszi a füzetet.

Bajusz a nyelvészet 2 tanárunk volt fősulin. Gyurin rendesen kifogott a tantárgy. Az első órától az utolsóig azzal volt elfoglalva, hogy minek kell ezeket tudnunk. Bár az elméletet bemagolta, ám a gyakorlati rész megmutatta, hogy nem érti a dolgokat. Így Bajusz kettessel átengedte, majd megígértette vele, hogy sohasem lesz tanár. Igaz, hogy az általános iskolában alulról sem kapirgáljuk Bajusz tantárgyát. Persze biztos hasznos volt, de Gyuri bőven elboldogulna az ismeretanyag átadásával a bajuszos kettesével. 

Se Gyuri, se a férjem nem lettek tanárok végül. A multik világa beszippantotta őket egyből diploma után. Nem csoda. Kiváló nyelvtudás, remek számítógépes ismeretek, gyors problémamegoldó készség, hatékony kommunikáció, kreativitás. Ezek mind megvoltak bennük.

- Ha te nem lettél volna ott. Sosem diplomázunk le. - vigyorog Gyuri hízelgőn.

- És nőtlen is lennék. - kontrázik száját biggyesztve a férjem.

Mosolygok. Eszembe jut, miként magyaráztam nekik éjszakákon át a pszichológia vizsga előtt. A pedagógia-pszichológia szigorlatuk után bulit rendeztek nekem. Annyit kérdezgettem őket, hogy még mindig látom magam előtt a tételsort, a kiemelt tételekkel, tankönyv oldalakkal. Az irodalom tantárgyakra hárman olvastunk, háromféle könyvet, különben esélyünk sem volt teljesíteni a heti kötelező irodalmat. Bár ők jobban szerették a film változatot megnézni. Hű mennyire tudtunk akkoriban. Vajon ezeket mind elfelejtettem már? Vagy használom?

Látják, hogy elgondolkodva kortyolgatom a kávém. Bemennek a nappaliba Pistikéhez legózni. Pistikém kacag. Gyuri az egyik legjobb lego jármű tervező. Már hallom is, ahogy épül a lego targonca.

Leülök az asztalhoz. Előkapom a piros tollam. Mindent összevetve megkezdem a tizedik munkaórám ma. Botond neve mellé felírom, hogy fénymásolnom kell neki. Valaki más füzetét. Tudom, hogy ha egyedül ül neki, akkor több órás meló lesz neki, akár csak egyszer is elolvasnia. 10 perc ábrándozás, két perc bogarászva olvasás.  

Újabb füzet. Végre egy szép példány. Szorgosan dobálom a láttamokat, oda-odaírok egy két dicsérő szót. Gyorsan végzek, átpörgetem a füzetet. A közepén levelezés. 

- Rohadtul unom.

- Én is. Már tavaly is vettük ezt a szart.

A rövid párbeszéd arcon csap. Tudom, hogy olykor rémesen unalmas órát tartok annak, aki évekig szépen követte a tananyagot. Szeretnék ezen változtatni. Tudom, hogy olykor sokat várnak. Tudom, hogy sokszor szinte pillanatok alatt végeznek egy-egy feladattal. Tavaly kipróbáltam, hogy külön feladatokat fénymásoltam nekik. Hihetetlen sebességgel adták vissza. Végül belefulladtam a javításba és nem bírtam elég plusz feladatot összehozni. A kérdést végérvényesen az egy hónapban fénymásolható oldalak számának tantestületileg bemaximálása jelentette. Éppen kijött egy kör témazáró minden osztályban a havi engedélyezett mennyiségből. Lőttek a plusz feladatoknak, a fénymásolt gyakorlást is minimalizálnom kellett.

Még két füzetet kijavítok, és megjön a pizza. Lepakolok az asztalról, és megterítek. Szeretek velük enni. Jókedvűen majszolom a forró pizzát. Ők beszélgetnek, én hallgatok. A gyomrom örömujjongásban tör ki. Vacsi után én elpakolom a romokat, ők meg szomorúan a legót. Később Pistike ceruzákat farag, majd beveti magát egy mélytengeri küldetésbe a fürdőkádban. Amíg dúl a vízalatti háború, én átszaladom a mai leckéit, füzeteit. Szépek. Megyek, lemosom róla a rajtamaradt szappant, és beviszem a pizsijét. Fogat mos. Ma Gyuri mesél neki. Addig gyorsan lefürdök. A forró vízben teljesen elfáradok. A hasam nagyon teli. 

Pistike alszik. A fiúk a zajból ítélve már szörnyeket ölnek. Fél kilenc. Tízig javítok. Gyuri lelép.

- Ne dolgozz már ennyit, annyit nem fizetnek. - mondja, közben összeborzolja a hajam, majd mosolyogva kilép az ajtón. A férjem jókedvűen megy a fürdőbe. 

- Fél óra, és én durmolok. - kacsint az ajtóból.

Előszedem a holnapi óravázlataim. Átfutom őket a fél óra alatt, bár érzem, hogy a figyelmem nem az igazi. 

- Ha reggel kijavítom a maradék két témazárót, akkor oszthatom. - gondolom. Már nem állok neki, érzem, hogy sokkal hosszabb ideig tartana, mint indokolt lenne. 

Beállítom az órám ötre. Átállítom fél hatra. Bemegyek a fürdőbe.

***

Te mit gondolsz az SNI-s tanulók integrálásáról?

(Folyt. köv.)

Olvastad az előző részeket?

Prológus

Első fejezet - Az időbeosztásról

Második fejezet - A munkaidőről

 Harmadik fejezet - Egy fogadó óráról

Negyedik fejezet - Lemorzsolódó tanulókról

Ötödik fejezet - A füzetekről

A kisfiam edzése fél öttől fél hatig tart. Éppen egy óra, amikor éppen ki tudom javítani a füzeteket. Elvileg. Bandukolunk Pistikémmel. Dől belőle a szó. Nevetünk. Odaérünk, ő elmegy átöltözni, én pedig keresek magamnak egy ülőalkalmatosságot a tornaterem előtt. Érkeznek az apró társak a szülőkkel. Köszöngetünk, mosolygunk. Hallom, ahogy egyeztetnek az anyukák, hogy ki, mire használja ezt az egy órát. Lesz, aki elszalad a boltba; lesz, aki öcsikét viszi a játszira, és persze lesz, aki hazaugrik, mert közel lakik. Elkezdődik az edzés; csikorognak a tornacipők, kiáltozik az edző. Az ajtót becsukja. Csend és sötétség. Keresek egy villanykapcsolót, közben elégedetten nyugtázom, hogy egy szülő sincs itt. Most nem szívesen beszélgetnék. Fejemben még zakatol Julika anyukájának az arca és az előző foglalkozás sikertelensége.

Felhalmozom az ölemben a füzeteket, keresem a piros tollam. Értékes percek telnek el, míg kutatok. Remélem, nem hagytam el, vagy hagytam ott. Ha nem vigyázol rendesen a piros tolladra, pillanatok alatt lába kél. Huh, megvan. Munkára.

Az első füzet szépen rendezett, vezetett. Dzseniferé. Bár a házi feladat két helyen hiányzik, de ez stimmel is az adminisztrációval. Az órai munkában akadnak elírások. Kijavítom, megdicsérem. Eszembe jut, hogy múltkor -ezek a lakli nyolcadikasok- nehezményezték, hogy ők már nem kapnak mosolygó arc matricát, így előkaparom, és a zöld ötös mellé ragasztok egyet. Apró örömök.

* 

A következő füzet nincs bekötve. Már most találni a borítóján egy zsírfoltot, némi kakaópöttyözést. Gigantikus szamárfül nyoma a lapok alján. Név nincs rajta. Apró, szálkás, kesze-kusza betűk benne. Tudom kié. Végiglapozom, sóhajtok. Gyorsan végzek vele, ezzel nekem nem lesz dolgom. Irodalom füzet. Nem az én tantárgyam. Az első oldalon egy fogalmazásféleség, Továbbtanulás címmel. 10 egybefüggő sor, se bevezetés, se tárgyalás, se befejezés. Átszaladom, az egész teljes káosz, se füle, se farka. Ami a tartalmat illeti…hát igen, nehéz arról írni hosszan, hogy „fogalmam sincs, de érettségi kell”. Ötször is beleírja, különböző nézőpontokból vizsgálva a kérdést. Az utolsó két mondatban, már érecségi; úgy „beszél” róla, mint valami fix ajándékról, amit akkor kapsz, ha sikerül túlélned még négy évnyi iskolát.

Amúgy a füzet dicséretre méltó lenne. Bár nehezen olvasható az írás, leginkább, mert rendkívül kicsik és szálkásak a betűk, mégis örömteli. Ez a fiú sok-sok korrepetáláson esett át kicsiként. Általában mindent egybeírt, ékezet nélkül: szeretemazalmat, a sorokat másképp értelmezte, mint mások. Volt, hogy öt-hat sort is kihagyott, és jobban szerette az oldal közepétől indítani a dolgokat. Amikor felsős lett, akkor sztrájkba kezdett. Nem írt egyáltalán semmit. Október volt, mire a tanárok észrevették. Szeptemberben még úgy tett, mintha…. Változatos hullámvonalakkal tarkította a füzeteit. Összeszorított szájjal, merészen nézett a szemedbe, ha kedvesen faggattad a helyzetről. Az összes tanár küzdött. Egységes küzdelmi irány persze nem volt. Mindenki a maga módján próbálta őt rábírni a sztrájk beszüntetésére. November volt, mire bejött a szülő is. Ült az igazgatónál egy tíz percet, aztán jól megrángatta a fiát a folyosón, amiért ilyen helyzetbe hozta, a kis szaros. Ő nevezte így. Lett is gyors értekezlet nagy szünetben. Elhangzott az édesanya véleménye az igazgató szájából. Negyedikben túl sokszor hallotta a gyerek, hogy ötödikben neki annyi lesz. Gyorsan kell majd írni. Nagyon, nagyon gyorsan. Az osztálytársak pedig minden konfliktust azzal zártak, hogy már csak egy évig lesz köztük úgyis…mert ötödikben megbukik…úgyis. Kisebb felzúdulás után az igazgató javaslatokat kért. Az alsós tanító néni felállt, lángolt az arca. Elmesélte a négy éves írástanulás küzdelmeit, majd elmondta, hogy az anyuka egyszer sem vitte el a gyereket a nevelési tanácsadóba, hogy „megvizsgálják”. Ráadásul még bal kezes is.

- Akkor majd megbukik. – mondta az egyik kollegám, erős, reszelős hangján.

- Mi lenne, ha kipróbálnánk, hogy kap egy kis másolást mindenkinél, és ha csinálja, akkor szétdicsérjük? – kérdezte egy másik. Ez nagyobb felhördülést okozott, mint az előző javaslat.

Csendben várok. Már eldöntöttem, hogy én a magam részéről leülök majd a kissráccal beszélgetni. Biztosítom róla, hogy nem törlöm le a táblát, amíg ő nem végzett. Remélem visszanyerem a bizalmát. Tanítottam alsós korában is. Akkor semmi ilyen jellegű gondunk nem volt.

Tisztában vagyok vele, hogy mindent meg kell tanulni. Nem csupán a betűk leírását, vagy a mondatvégi írásjeleket, a mondat kezdő nagybetűket. A sorok elejét, a margókat, az elválasztást, a címeket, dátumokat. Másképp írjuk, másképp ejtjük; teljes hasonulás, pontos jé, elipszilonos lyé, -ban -ben vagy -ba -be, és a többi, és a többi. Ezek a dolgok sokaknak könnyen mennek. Szinte rájuk ragad az egész. Természetesek. Míg másoknak kín, szenvedés, küzdelem.

Az okok sokfélék lehetnek. Kiderülhetnek látás problémák, hallás problémák, figyelemzavar, kézügyesség hiánya, ilyen disz-, olyan disz-, meg egy halom további probléma, amiről nem is tudok. Amikor elolvasom egy-egy komolyabb SNI-s nyolc oldalas elemzését, csak lesek, miket okoz egy kis oxigénhiány születéskor, vagy egy elhanyagolt csecsemőkor. Az általános iskola feladata ezeket a problémákat felfedezni.

„Az SNI-tanulók száma 2,1%-kal (1100 fővel) tovább emelkedett az általános iskolákban. A 2015/2016-os tanévben létszámuk 53,6 ezer fő, ami az általános iskolások 7,2%-át jelenti. Régiós szinten eltérően alakult az SNItanulók részesedése, a legjelentősebben (9,2-ről 9,6-ra) NyugatDunántúlon nőtt, a sorrend azonban változatlan, továbbra is Dél-Alföldön a legmagasabb (11,3%) és Észak-Alföldön a legalacsonyabb (5,0%). Nemek szerint nagyobb lett a különbség a sajátos nevelési igényű gyermekek arányában. Míg a lányok 5,1, addig a fiúk 9,2%-a sorolható az érintett kategóriába. Az általános osztályokban integráltan nevelt SNI-tanulók száma 3,6%-kal (közel 1300 fővel) lett magasabb, így arányuk az SNItanulókon belül 69%-ra nőtt. A régiók közül Dél-Alföldön és Nyugat-Dunántúlon az átlagnál jóval magasabb – közel 80%-os – az integráltan nevelt SNI-tanulók hányada, Közép-Magyarországon a 60%-ot sem éri el.” (forrás)

A kis rögtönzött értekezlet tovább zajlott aztán. Repkedtek a javaslatok, ütköztek az érvek. Végül különösebb eredmény nélkül a becsengetés szakította meg, és ment mindenki a maga útjára.

Ehhez képest ez a füzet csodás. Kár, hogy nem az én tantárgyamé.

*

A harmadik füzet keményborítású. A fedőlapon belül egy rajzolt Big Ben. Bámulatosan kidolgozott rajz. Ezzel a füzettel sem lesz sok dolgom. Mindössze egy óra tananyaga szerepel benne. A gyakorló feladat mellett katonásan sorakoznak a zöld pipák; bár minden mondatban több hiba is van. Lapozok még, hátha találok valamit. Találok is. A közepén mókás rajz. Egy bűvésznő egy nyulat tart egy cilinder felett. Másik kezében kés. Ez is egy aprólékosan kidolgozott rajz. Magamra ismerek benne. Lapozok. Újabb mesésen megrajzolt oldal. A tesitanár, némileg elnagyolt izomzattal, cirkuszi oroszlánidomár. Egyik kezében ostor, másikban egy nagy hús lóg. Nincs több rajz. Ez a gyerek rémesen tehetséges, gondolom, próbálok nem gondolkodni a nyuszin. Visszalapozok, és kijavítom a hibás feladatot. Elintézhetném egy odavetetett mondattal, ami felhívja a figyelmét arra, hogy kipipálta a helytelen megoldásokat, azonban akkor elindulna a szájkarate, hogy nincs is ott egy hiba sem.

Általános iskolában tanulod meg leellenőrizni a munkád.

Felnőttként rengetegszer leellenőrződ majd magad. Már észre sem fogod venni. Át fogod olvasni az elküldendő fontos e-mail-t, a feladandó kitöltött csekket, a pénzutalást, a bevásárlólistát és még sorolhatnám. Lesz, akinek ez természetes lesz, míg lesz, akit nyolcszor küldenek vissza egy kitöltendő űrlappal egy ügyfélszolgálatról, vagy hahotáznak a hr-esek az Ön Élet Rajz-án.

Azzal, hogy ellébecolod a feladatod leellenőrzését, nem csupán olyan információ marad a füzetedben, ami téves, helytelen, de nem tanulsz meg ellenőrizni sem. Odabiggyesztem a feladat alá, hogy a hibák kijavítása közben sokat lehet tanulni. Így gondolom, így tapasztalom, így tapasztaltam tanulóként is. Odavetek még egy pár sort arról, hogy legyen kedves pótolni a hiányokat.

- Aki nem dolgozik, nem hibázik. - gondolom magamban az üres oldalra lapozva.

Tudom, hogy sosem lesz bepótolva. Tudom, hogy kimaradt számos fontos gyakorlás. A tudásbeli üres foltok különösen aggasztóak némely tantárgynál. Nálam nem úgy működik, hogy bár a kötélmászásra egyest kaptál, a labdavezetésre majd ötöst kapsz. Ha kimarad egy rész, úgy igazán kimarad, akkor már a következő is csorbul. Az egyik kollégám azt mondja erre a jelenségre, hogy láb nélküli széket akarunk gyártani. A másik úgy szokta mondani, hogy nyolcadikban tetőt ácsolunk omladozó falakra.

Adminisztrálom a jegyet magamnak. Odaírok egy felkiáltójelet, és próbálom megjegyezni, hogy beszélnem kell ezzel a tanulóval. Már csak a szegény nyúl miatt is.

*

Nyúlok a következő füzetért. Nem a legszebb írás. Amolyan lóbetűk. Azonban követte az órát, szépen másolt a tábláról, javította a feladatait. Eleinte. Aztán egy napon változott az íráskép, hiányosak a tábláról másolt dolgok, sőt még a feladatok is. Az utolsó két oldal már egybefüggő maszlag. Odaírom a változás kezdetére, hogy „Itt mi történt?”, bár valószínűleg sosem fogom megtudni így. Leosztályzom. Leadminisztrálom, becsukom. Felírom a naptáramba, hogy beszéljek az ofővel, hátha megtudok valamit. Persze jó lenne, ha nem lenne, mit megtudni. Azonban az íráskép hirtelen megváltozása olykor különös dolgokat rejt. Válás, szerelem, gyermekbántalmazás, kiközösítés, tartós piszkálás és még sorolhatnám. Persze egyszer előfordult az is, hogy Tibike megpróbálta a szájában tartott tollal megírni a házi feladatát, mert a tv-ben látott egy embert, aki a szájával festett, mert nem volt keze.

*

Az ötödik füzettel végzek a leggyorsabban. „Nagy István, fuzet”, áll az elején. Na lássuk Pistikét. Tök üres füzet. Az első oldalon sietős írás:

„Elhatytam a régit

Ezt MA!!!!! keztem”

Írni is el lehet felejteni, ha sokáig nem csinálod. Sírjak, vagy nevessek elmélkedésem kopogó cipők zaja zavarja meg. Felnézek. Ismerős arc mosolyog. Petra anyukája. Az a fajta nagydumás szülő, aki bátran formál véleményt, nyíltan kérdez, akár egy órán át. Idén még nem beszélgettünk, így egy hosszabb eszmecserére számítok. Átgondolom gyorsan Petra idei órai munkáját, felkészülök az első kérdésre.

- Á, jó napot kívánok. Hogy muzsikál a kislányom idén? – mosolyog.

Elteszem a tollam és a füzeteket. Már csak tíz maradt. Megtehetném, hogy nem javítok füzetet?

(Folyt. köv.)

Olvastad az előző részeket?

Prológus

Első fejezet - Az időbeosztásról

Második fejezet - A munkaidőről

 Harmadik fejezet - Egy fogadó óráról

Negyedik fejezet - Lemorzsolódó tanulókról

A korai iskolaelhagyás ellen küzdeni kell. Küzd az egész ország. Egyik fele jobban, mint a másik. Ez egy többirányból érkező támadás, amivel az útközben elpotyogott morzsákat felszedegetjük, és visszaragasztjuk a kenyerünkre.

Ám egy sima, földi tanár, mondjuk egy általános iskolában, mondjuk én, nagyjából ennyit tud meg, a hirtelen elkezdett küzdelemből:

A lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló fogalma: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 4.§ 37. pont:

"lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló: az a tanuló, akinek az adott tanévben a tanulmányi átlageredménye közepes teljesítmény alatti vagy a megelőző tanévi átlageredményéhez képest legalább 1,1 mértékű romlást mutat, és esetében komplex, rendszerszintű pedagógiai intézkedések alkalmazása válik szükségessé,"

Az osztályfőnökök számolnak hát. Havonta készül a statisztika. Félévente áttekintődnek a lemorzsolódott tanulók. A vezetőségek intézkedéseket kezdenek. Kijelölnek kötelező felzárkóztatásokat, közös leckeírást,fejlesztő órákat és még ki tudja mit.

*

Ha a reggeli fénymásolós, előpakolós, naplóvárós fél órát is beleszámoljuk, akkor megkezdem a nyolcadik munkaórám kedden. Lemorzsolódó tanulók. Közös leckeírás. Hetedik-nyolcadik évfolyam. Három óra.

Szomorú, fáradt arcok. Beszélgető hátak. Sokan közülük szintén a nyolcadik órájukat kezdik. A múlt héten a szüleik levélben értesültek arról, hogy lemorzsolódás veszély van. Nem láttam ilyen levelet, nem tudom, konkrétan mi áll bennük, de azt tudom, hogy ez a második ilyen "foglalkozásuk" idén. Tegnap egy kollégámmal voltak, akit nem tudtam ma elcsípni, hogy váltsunk pár mondatot. Ezek a gyerekek kaptak minimum napi egy óra plusz iskolában töltendő időt. Valahogy az a lényege, hogy felkészültebbek legyenek. Leegyszerűsítve javuljon a jegyük. Még egyszerűbben: legyen kész a házi feladatuk. Különösen hosszabb eligazítást nem kaptunk erről. Nem jött semmiféle szakember továbbképzést tartani, vagy agymosást, vagy bármit.

Muszáj névsort olvasnom, mert jó részüket nem ismerem, nem tanítom. Adminisztrálnom kell a hiányzókat, és a tavalyi tapasztalataim alapján, meg kell kérdeznem kinek van itt a leckefüzete. A leckefüzet fontos lenne, mert nem ártana tudni, hogy mi is a házi feladat, ahhoz, hogy elkészülhessen. Tavaly rengeteget magyaráztam tanulóimnak a leckefüzet fontosságát. Sokan azt hiszik, képesek megjegyezni a házi feladatot. Azonban többen közülük még azt sem tudják megmondani nap végén, hogy milyen óráik voltak aznap. 

Öt hiányzó. Három leckefüzet van itt. 

- Nekünk nincs házink. - integet egy hetedik cé-s.

- Nekünk sincs. - vágják rá kórusban a nyolcadik a-sok.

- Akkor nekünk se! - kiabál egy nyolcadik bé-s.

Póker arccal káromkodok magamban. Megint a régi nóta. Ezeknek a gyerekeknek eszük ágába sincs tanulni itt. Szeretnének egyszerűen túl lenni ezen. Biztos van kivétel. Előkeresem a telefonom. Lefotóztam az összesített hetedikes-nyolcadikas órarendeket, hogy tudjam, milyen óráik voltak ma. Mindig az aznap feladottakat kell délután csinálni, mivel az a felszerelés van ott. Nekilátok. Öt különböző osztály tizennyolc tanulója ül velem szemben. A hetedik a-sokkal könnyű dolgom van. Itt van a három leckefüzet. Neki is kezdenek az írásbeliknek.

- Hetedik bé. Az első órátok kémia volt. Mit vettetek az órán?

- Ma nem is volt kémiánk. - kiálltja az egyik.

- Dehogynem volt. Mekkora fogyatékos vagy! - reagál az osztálytársa. Röviden, de határozottan kifejtem, hogy miért nem találom helyénvalónak a fogyatékosozást. Regina közbeszól:

- Itt mindenki fogyatékos.

- Anyád az. - érkezik a hihetetlen gyors válasz. Kifejtem, most már csak tőmondatokban, hogy miért is vagyunk itt, és miért nem szerencsés egymás anyukáját lefogyatékosozni, majd elkérem a kémia könyvet a hetedik bé-sektől.

- Nincs itt! - mondják, szinte egyszerre mind a négyen. Eldöntöm, hogy akkor elkérjük az a-soktól, vagy a cé-sektől. Azonban nekik ma nem volt kémiájuk. Elballaghatnék a könyvtárba, kikereshetnék egy hetedikes kémia könyvet, azonban nem teszek ilyet. Nem hagyhatom magukra őket, mert szétszednék a termet és egymást is. A kémia ugrik.

- Második órátok biológia volt. Miről tanultatok? - kérdezem.

- Valami szarról. - érkezik a válasz, némi habozás után. Próbálom nem elképzelni biológia szakos kollégámat egy műanyag szemléltető eszköz előtt. Elkérem a tankönyvet. Miközben lapozom, pár szóban kifejtem, hogy a szar mennyire nem megfelelő szó bizonyos helyeken és szituációkban. A negyedik héten járunk, így hamar megtalálom a keresett fejezetet. Négy oldalas. A képek mind kidekorálva. A teljes fejezet kiemelve neonzöld filccel. Minden sor. Megkérem őket, hogy olvassák el a négy oldalt.

- Előbb akkor a német házi. - nyögi az egyikük. Végre tollat vesznek a kezükbe. Nekilátnak. Ránézek az órarendjükre a fotón. Kémia, biológia, matematika, német, nyelvtan, történelem, tesi. Hét órájuk volt. Ebből hat órában biztosan kaptak házi feladatot, ha mást nem, az órai anyag áttekintését. 

- Hetedik cé. Azt mondjátok nincs házitok. - nézek a kis csoportra.

- Nincs. - ingatják a fejüket teljes komolysággal.

- Rendben, akkor nézzük az órarendet. Tesi, angol, matek, rajz, történelem. - nézek rájuk kérdőn.

- Matekból, meg rajzból, meg tesiből nincs lecke. Angolból témazárót írtunk. Töriből sosincs lecke. - mondja az egyikük, büszkén vigyorog.

Felhúzom a szemöldököm. Eszembe jut a sok évszám, fogalom, vázlat, hangosan felolvasás gyerekkoromból.

- Mit tanultatok a mai történelem órán? - érdeklődök.

- Összefoglaltunk. - mondják készségesen.

- Akkor a következő órán témazárót írtok!? - érdeklődök tovább.

- Igen. És? - néz rám értetlenül három szempár.

- Át kellene olvasnotok az egész fejezetet. Tudni az évszámokat, fogalmakat, történéseket. - mondom, és nyúlok a könyvért. Csalódott arccal nézik, ahogy lapozok. Nem örülnek, hogy tudom, miből áll egy töri TZ. Ez a könyv, mintha még sosem lett volna kinyitva. Se egy aláhúzás, se egy gyűrődés. A tartalomjegyzékhez lapozok,  végigfutom. A szemem megakad az oktatáspolitika a horthy korszakban című leckén. Majd hangosan felolvasom a számukra feladott fejezet címet:

- A nemzetállamok kora és a gazdasági élet új jelenségei. Ez nem vészes. Huszonkilenc oldal. - mosolygok, bár tudom, hogy ezeknek a gyerekeknek huszonkilenc oldal elolvasása figyelmesen mission impossible. 

- Nem fogok magának huszonkilenc oldalt elolvasni. - böki oda durcásan az egyikük. Elengedem a fülem mellett és felosztom a fejezetek közül a -szerintem- leglényegesebb hármat köztük.

- Egy fejezetet elolvasol, majd elmondod a másik két osztálytársadnak, hogy a te fejezeted miről szólt. Hmm? - mosolygok rendületlenül, ők pedig kelletlenül nekilátnak.

Húsz perce zajlik ez a "foglalkozás". Eddig nem túl eredményesen. Bár nézőpont kérdése, hogy mi számít eredményesnek. Van kollégám, aki majd bejön, leül, ordít hármat, megfagy a levegő, elkezd javítani, a gyerekek meg várják, hogy túl legyenek ezen is. Megértem. Nem fizetett túlóra. 

- A gazdasági élet új jelenségei. - mondom vagy gondolom. 

Jöjjenek a nyolcadikasok. Itt csak két osztály képviselteti magát. Természetesen egyiknek sincs házi feladata, elvileg. 

- Nyolcadik a. Órarend: matematika, ének, erkölcstan, fizika, német, irodalom. Kezdjük a matekkal. Vegyétek elő a felszerelést végre. - mondom. Nézek komolyan. Olyan komolyan, ahogyan azt a korai iskolaelhagyás elleni küzdelem idején kell. Páran megmozdulnak, azonban egy elszánt kék szempár csíkba húzódik.

- Nem. Nem tanulok matekot, majd a különtanárral. Ma megyek. - sziszegi.

- Rendben. Akkor tanulj németet. - javaslom.

- Fel vagyok mentve. - sunyorog. 

Eszembe jut, hogy nem vagyok tisztában a körülményekkel. Ki SNI-s itt, ki BTMN-es, ki nem. Aki SNI-s, annak mi az SNI-je. Diszgráfia, diszkalkulia, diszlexia? Ki miből van felmentve, kinek kell hosszabb idő, ki végezhet ritmikus mozgást óra közben, ki hozhat be laptopot, ki mi....mi, ki...

- Irodalom? - mosolygom vagy vicsorgom ki magamból?!

- Nincs lecke. - fölényes fejlendítés és egy dab.

- De igen, van. - bevillan a mellettem egyik suhanó irodalom tanár arca, amint mondja nekem valahol, valamikor, hogy "nyolcadik a - vers - fontos - szia - kitartás". 

- A vers. - mondja másik kettő, akik felmérték a helyzetet.

- Pöcsök. - fordul oda hozzájuk a kék szeműm, és előkaparja az irodalom könyvét. Megkérem, hogy ne használjon ilyen szavakat az iskolában. Gúnyosan elsziszeg egy elnézést.

- Nyolcadik bé. - próbálom leplezni, hogy elfogyott a türelmem. A hetedik bések ordítva kérnek segítséget a német házihoz.

- Nekünk is a vers. - mondja egy lány. Hálás vagyok neki, hogy megkímélt a faggatózástól. Odamegyek a már húsz perce készülő német házik közé. Az agyam legmélyéről húzom elő a szavakat, kisilabizálom, hogy mi is a feladat, majd igyekszem segíteni. Jöhet a biológia!

*

Túl az első fél órán egy perccel, immár mintha mindenki tanulna. Leülök. Leírom a névsort magamnak, hogy utána nézhessek a SNI, BTMN témának. Elbambulok két percre. Azon gondolkodok, mi lenne, ha a tananyagban az ismeretanyag a minimum lenne. Ha már sok az óra, akkor lehetne a minimumot több irányból megnézni, begyakorolni. Ezekre a délutáni küzdelmekre meg járhatnának a kiemelkedő érdeklődésűek, valami pluszt tanulni. Olyanok, akik akarnak tanulni. A két perces bambulás hiba volt. Visítás ránt vissza.

Az úgy volt, hogy Zoli közölte, hogy ő nem olvassa ezt a fost (történelem), mert hosszú. Erre Zsóka kibökte, hogy ő sem, mert ő meg egy mukkost sem ért. Erre Péter megállapította, hogy Zsóka fogyatékos. A hetedik a-sok meg vonyítani kezdtek, hogy ilyeeen zaaaajbaaan neeeeem leeeeheeeet tanulniiiiiiiiiiii.

Rendet teszek. Duzzogva olvasnak. Szerintem már a hajam is izzad. Odamegyek a verseket kikérdezni. Még semmi. Még csak tíz perce tanulják. Oda lépek a biológia könyv felett görnyedő csoporthoz, javaslom, hogy minden bekezdésből próbálják kiírni a lényeget, a kulcsszavakat, vagy vázlatot készítsenek.

- Mi? Minek? Nincs is füzetünk. Mit tud maga a biológia tanulásról. Csak maximum el kell olvasnunk. - repkednek a szavak.

Látom magamat, mint egy time-lapse felvétel, ahogy rohangászok, segítek, olvasok, felidézek, fegyelmezek. Ötvenötkor automatikusan pakolni kezdenek. Négy óra. Elköszönök. Kiviharzanak. Leteszem a cuccokat a tanáriba, felkapom a 15 füzetet, amit ma még biztosan kijavítok. Nagyjából eredménytelennek könyvelem el az előző egy órát. Rémesen elfáradtam. Tehetetlen és tanácstalan vagyok. 

Megyek a gyerekem elé. A saját gyerekem elé. Indulás edzésre. Amíg edz, én majd javítok.

***

A VÉGZETTSÉG NÉLKÜLI ISKOLAELHAGYÁS ELLENI KÖZÉPTÁVÚ STRATÉGIA

Tájékoztató a lemorzsolódás megelőzését szolgáló korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer bevezetéséről

Szóval, egy sima, földi tanár, mondjuk én, mit is kellene csináljon az országos küzdelemben?

(Folyt.köv.)

Olvastad az előző részeket?

Prológus

Első fejezet

Második fejezet

 Harmadik fejezet

Kedd van, negyedik óra. Emlékeztetem magam. Begyűröm a kis cetlit a zsebembe, felkapom a cuccom és kisietek. Már becsengettek. Eszembe jut, hogy na erre az órára már nem tudtam átnézni a vázlatom. A lépcsőn felfele gyorsan belepillantok a mappámban. Ötödik osztály. Már be is ugrik az előzetes tudás, nézem a célokat, módszereket, munkaformákat. Ideges vagyok. Már négy perce becsengettek.

Amíg jelent a hetes, összeadom az óráim. Harminckét órát minimum az épületben kell töltened, így mondják a törvényt. 26 meg egy fogadó, meg másfél ügyelet, meg egy felzárkóztató, két lemorzsolódottak foglalkozás, fél óra az értekezlet szétosztva. Harminckettő. 

Az egész osztály izzadt, vizes fejek mosolyognak vissza rám. 

- Nem volt időnk tesi után. Ehetnénk pár falatot?

- Persze. - mosolygok. Előkapják az finom szendvicseket és jókedvűen majszolnak. A házirend tiltja ezt. Én is nehezebben koncentrálok korgó gyomorral, és azt szeretném, ha ők tudnának figyelni. Ismertetem a célokat, adminisztrálom a hiányzókat, a házi feladat hiányt, felszerelés hiányt. Nem élnek vissza a lehetőséggel. Nagyjából öt perc után már eltűnnek a szendvicsek, ételek a padokról.

A remek tanóra a későbbi kezdés, és a hosszabb felvezető miatt csúszik picit. Az utolsó gyakorlás már házi feladatnak megy.

Az ötödik órám rendkívül rosszul sikerül. Gyakrabban kell az óravázlatra pillantanom, és gyakrabban kell leülnöm is. Fáradok. Ők is fáradnak. Most épp azt sem tudják, amit múlt héten tudtak, így borul az egész vázlatom. Meg kell állnom még egy kör gyakorlásra. Sietve jelölöm a vázlatomon a változást. 

*

Levánszorgok a tanáriba. A fejem zakatol. Eszembe jut, hogy mennyire éhes vagyok. A hatodik órában fogadó órám van. A fogadó óra egy remek dolog. A szülőkkel való kommunikáció sokkal fontosabb lenne, mint jelenleg kezelik. A gyerekek egy része többet van az iskolában, mint otthon. Segíthetünk a szülőknek. Ők pedig elmondhatják azokat a dolgokat, amik befolyásolhatják a gyerek teljesítményét. A tanári ajtaja előtt már várnak. Pistike anyukája. Nem lepődök meg. Rendszeresen kommunikálunk, közösen próbáljuk jó irányba fordítani a fiút. Magamban még sajnálom is, mert bizonyára nem volt egyszerű eljönni a munkahelyéről háromnegyed egykor. Bedobom a cuccom a tanáriba, ledöntök egy pohár vizet és elindulok az anyukával egy szabad terembe.

Bírom ezt az anyukát, szeretem, ahogy törődik a gyerekkel. A kollégáim állítják ők már nem dőlnek be neki. Mindig mentegeti a gyereket. Hozzájuk már nem is jön.

- Szeretném megnézni Pista jegyeit. - mondja szemlesütve. - Megint nem láttam az ellenőrzőjét év eleje óta.

Elmondom neki, hogy sajnos csak a saját tantárgyamról tudok bővebb információt nyújtani. A napló nincs nálam, mert órájuk van még.

- Egyre rosszabb a helyzet Tanárnő. - néz rám szomorúan. - Már nincs mivel büntetnem.

- Milyen büntetéseket kapott már idén? - kérdezem, és eszembe jut a hétvégi facebook fotó a vidámparkról. 

- Elvettem mindent, amit szeret. Telefont, ipadet, internetet, okosórát, playstationt. 

- A mostani hétvége jutalom volt? - kérdezem és érzem, ahogy zavarba jövünk, mind a ketten. Nem akarok ítélkezni, csak próbálom megérteni a szülőt.

- Már régen befizetett út volt Tanárnő. Nem mondhattam le, mert elveszik az a sok pénz. - bólintok. Megértem. Belegondolok, hogy én lemondanám-e a befizetett hétvégét egy-két rossz jegy miatt. Tisztában vagyok vele, hogy a beírásokról nem tud. Nem mondanám le. 

- A szülinapomat ünnepeltük. - teszi hozzá magyarázatként, amíg magamban morfondírozok.

- Ne adja fel! - mondom csendesen. - Motiválnunk kell őt. Együtt. A kitűzött céljait kell hangoztatnunk és megmutatnunk az odavezető utat. - ezt már többször átbeszéltük, ám cseppet sem könnyű elhitetni egy kamaszodó nyolcadikassal, hogy mi, felnőttek már többet tudunk erről az útról, mint ő, és jót akarunk neki.

- Hatodikban még ötös volt magánál Tanárnő. Most meg alig telt egy hónap, és máris begyűjtött két egyest. Az egyik piros. Még a zöld jegye is egyes. Mi változott? Ez a kamaszkor? - kérdezi, már könnyes szemmel.

Eszembe jut a hatodikas Pistike. Ejj, mekkora küzdelem volt. Hetente gyúrtam a lelkét, hogy elmondjam neki ő is képes rá. Dicsértem minden előbukkanó pozitívumot. Egyre jobban dolgozott, egyre többet jelentkezett. Küzdött a tananyaggal, végigcsinálta a feladott gyakorlásokat. Ötöst adtam neki évvégén. A tanárikar fel is hördült, hogy lehet ez. Szinte csak tőlem kapott jó jegyeket, na meg tesiből. A többi tantárgynál sorakoztak a hármasok, kettesek. Felhívták a figyelmemet arra, hogy csak a zöld jegyek húzzák ötösre az átlagát. A füzet jegyei, az órai munka jegyei. Tartottam magam. Az osztályfőnök mellém állt. Mi változott?

A hetedikes tananyag odavágott. Már nem volt elég az órai gyakorlás neki. Bejött a fizika, kémia, biológia, földrajz. Sokszorozódtak a kudarcai. Úgy érezte, neki ez nem fog menni. Feladta. A sok rossz jegy megsokszorozta az otthoni konfliktusait. Bejött a képbe egy nevelőapuka, akivel bár jól megvoltak, a biológiai apukánál töltött hétvégék után Pistike nem volt önmaga. A gyerekes csínyeket egyre inkább felváltotta a káromkodva gonoszkodás. Osztálytársakkal, tanárokkal. A kis pufók mosolygombócból, nagy langaléta 180 centis pattanásos vigyorkirály lett, aki a kiskamaszlányok sóhaja között vonult a folyosón.

Megbeszélünk néhány otthoni konfliktushelyzetet, és látom, hogy Pistike anyukája még mindig nem túl következetes. Dühében két hónapos szobafogságot kiált, majd másnap a hízelgő Pistike könyörgésének engedve lecsökkenti egy hetesre. Finoman jelzem ezt neki, kedvesen beszélek. Azok a kollégáim, akik őszintén, keményen az arcába vágták a problémákat, már elvesztették őt. Nem hibáztatom a kollégáimat. Nem könnyű, ha egy gyerek az arcodba bazdmegel, és minden második órádat tönkre teszi a viselkedésével. 

- Tudom, hogy nem vagyok elég következetes. Igyekszem. - mondja. Valóban igyekszik, a maga módján. Óriásit fejlődött nevelés terén, tekintve, hogy ötödikben még azzal rontott rám, hogy Vekerdy is megmondta, ne adjak házit. Ő nem fog veszekedni a gyerekével egész hétvégén, hogy nyissa már ki az iskolatáskáját.

Megvitatunk hát még néhány módszert. Feloldódik, nevetve mesél a hétvégéről, majd az órájára pillant.

- Ebédszünetben jöttem ki. - szabadkozik. Elköszönünk. Tudom, hogy én nem tudnék elmenni egy háromnegyed egykor kezdődő fogadó órára sem. 

Negyed kettő van. Egy másik anyuka várakozik a terem előtt. Behívom. Vállai előreesnek, arca piros, szemei kicsik. Leül, rám néz. 

- Julika anyukája vagyok.

- Igen, üdvözlöm. - mondom, és eszembe jutnak a meghökkentően rossz jegyek, amik idén sorakoznak a naplóban.

- Nos, bizonyára tudja...mi a helyzet. - sóhajt.

- Nem, nem tudom. - mondom, és kutatok az agyamban, hogy tudnom kellene-e valamit. Nem találok semmi emléket. Kissé meghökken, nyel egyet.

- A férjem. Julika apukája. Augusztus végén meghalt. Autóbaleset. Nem ő volt a vétkes. - sóhajtozza kifele a szavakat. A pulzusom az egekbe szökik.

Az érzelmeim hullámvasútba ülnek. Miért nem tudok erről? Miért nem szólt az osztályfőnök? Miért nem ez hangzik el értekezleten a sok rohadt jogszabályváltozás helyett? Próbálom elnyelni a dühömet.

- Nagyon sajnálom a veszteségüket. Őszinte részvétem. - mondom, és sírok belül. Az anyuka felpillant, szeméből némán folynak a könnyek. Érzem, hogy az én szememet is szúrni kezdik, torkomban óriási gombóc gyűlik. Kutatom magamban, hogy tanultam-e bármit, amit egy ilyen helyzetben hasznosítani tudnék. Kommunikációs technikák, vagy valami? Semmi. 

- Mi lesz most? - néz rám.

- Most. - megköszörülöm a torkomat, kívánom, hogy szálljon meg valami szupererő. - Julikára oda kell figyelnünk. - mondom, és magam sem tudom, kik miatt használtam a többesszámot. 

Megbeszéljük a tantárgyamhoz kötődő terveket. A javítási lehetőségeket. Hogy miről fogok külön beszélgetni Julikával. Hogy az otthoni felkészülés milyen lehet. Hogyan zárkózhat fel. Szerencsére még csak egy fejezetet, és az év eleji ismétlést kellene behozni. Közben szól a kicsengetés, majd a becsengetés. Alig hallom. Ő is, én is jegyzeteljük az ötleteket, lehetőségeket. Érzem, mennyire koncentrál. Pillanatokra el-eltűnik a fájdalom az arcáról. 

Távozik. Kettő óra van. Fél órával tovább tartott, mint számítottam rá. Megkönnyebbülök, hogy nem vár senki. Tekintve, hogy több, mint kétszáz gyereket tanítok, ez nem volt biztos. Maradnom kell, hiszen háromkor kezdődik a lemorzsolódott tanulók foglalkozása. A telefonom csipog.

Posta! Gyógyszertár! 

Hozzáteszem magamban, hogy bolt, és már szaladok is. Próbálok nem Julikára gondolni. Próbálok nem egy apukátlan gyerek lenni. A szívem sírdogál a postáig. Szaladok tovább. Próbálok NEM hirtelen egyedül maradt anyuka lenni. Próbálom NEM elképzelni, milyen lenne az csak az én fizetésemből élni. Próbálok NEM feltenni magamnak olyan kérdéseket, hogy vajon eltudnám-e hozni a gyerekem az iskolából, ha nem lenne segítségem ebben...vajon végeznék-e négyre egy másik munkahelyen. 

A boltot is megjárva végre megtorpanok. Előkaparom a négy napja a táskámban gyúródó cigis dobozom.

Nagyot beleszívok. Fejemben visszahangzik:

- Mi lesz most?

(Folyt. Köv.)

Olvastad az előző részeket?

Prológus

Első fejezet

Második fejezet

Ötkor csörög az ébresztő. Bárcsak kinyomhatnám. Felkelek. Férjem odanyöszörgi, hogy fél óra múlva ő is kel. Kisietek, gépiesen keverem az intsant kávét a forró vízbe, leülök. Kezembe veszem az órarendem, átnézem az óráim. Kiválogatom a mai osztályaim. Elmegyek a fürdőszobába, megmosom az arcom.

Negyed hat. Sorban megyek az óráimmal, hátha így jobban elő tudom majd hívni a felépítést, és nem keveredek bele. Tanóra alatt óravázlatot böngésznem nincs idő, mert elég egy lyukas perc az órában és jön a rendbontás. A szaktanári figyelmeztetés már régóta nem ér semmit. Csak plusz időtöltés, míg beírom tekervényes mondatokkal, hogy miért kapta a gyerek. A szülők sokszor visszaírnak. Nem értenek egyet. Sokszor pedig hónapokig alá sincs iratva. Látta apu, de nem érdekli. Átfutom az első órám vázlatát. Kijelölő filccel aláhúzom a célt, és az értékelést. Fontos, hogy a gyerekek tudják, mit miért csinálunk az órán. Post-itekre firkantok kulcsszavakat és beleragasztom a könyvbe, munkafüzetbe. Eszembe jut, hogy de jó lenne, ha minden osztálynál vezetnék egy füzetet, ami pontosan ugyanolyan lenne, mint, amit nekik kell vezetniük. Talán könnyebb lenne a füzetek javítása is. A hiányzóknak is tudnék fénymásolni. Észreveszem, hogy a férjem csoszog felém. Jajj, már fél hat.

*

Szeretem a reggelek csendjét. Szeretem a férjem felbukkanó kócos fejét. Kedvesen mosolyog, megpuszil. Főzök neki kávét, félreteszem a mappákat. Tegnap nem sikerült 3 mondatot sem váltanunk, így elkezdi sorolni álmosan a teendőket.

- Postára kellene menned drágám, úgyis útba esik neked. A gyógyszertárból hozz kérlek fejfájás csillapítót, mert tegnap felzabáltam az összeset. A bankba is be kellene ugranunk együtt valamikor. Esetleg ma.

Beírom a teendőket a telefonomba. Nyúlok egy következő mappáért. Látom a férjem arcán átsuhanó bosszúságot.

- Ne vidd túlzásba a melót. Annyit nem keresel. - kacsint és megpuszilja a fejem búbját.

- Kérsz reggelit? - kérdezem elterelésként. Igen el kell tereljem a gondolataim, mert ha elkezdem kifejteni, hogy a dolgozatok nem javítódnak ki maguktól, és a füzeteket is rendszeresen ellenőrizni kell, különben van, aki egész órán nem ír le semmit, míg mások -olykor érthetetlen módon- hajlamosak totál mást írni, mint ami a táblán van. Készülnöm kell, mert a káosz demotiváló. Azonban nem célravezető belekezdenem. Amúgy sem érdekli, én pedig amúgy sem érek rá.

- Naná. - villantja fel imádnivaló mosolyát. Átrendezem fejembe a teendőim, előre jön a reggeli készítés. Amíg befalja, elkészítem a tízóraikat is. 

- Isteni volt. Köszi. Rohannom kell. - kiviharzik.

Hat óra van. Felkeltem Pistikét. Gyűrött arccal mosolyog rám. Ki sem nyitja a szemét. Megsimogatom és a fülébe súgom, hogy tíz perc múlva reggeli. Addig még ébredezhet. Előkapom a harmadik órám vázlatát. Kinyomtatom az összefoglaláshoz szükséges kétféle feladatlapot. Arra gondolok, hogy ez egy halál unalmas óra lesz. Eszembe jut, miként dobhatnám fel szemléltető eszközökkel, vagy egy jó kis pörgős bemelegítő quizzel. Figyelmeztetést írok magamnak, hogy szedjem be itt 15 fő füzeteit. 

Negyed hét. Pistikémmel kiülünk reggelizni. Sikerült még a pirítóst is elrontanom. Pistike beszél. Elmondja, mennyire izgatott a mai nap miatt, mert ma mesebeli csoportmunka lesz környezet órán, és utána egyből a testnevelés. Kedvesen emlékeztet, hogy holnap papírgyűjtés. Nem szeretne kimaradni a dicsőségből. A papírgyűjtés fontos. Beírom magamnak a teendők közé a telefonomba, mert már homályba veszett.

Reggeli után fogmosás, öltözés, bepakolás. A maradék két órám vázlatait, majd átfutom szünetben. Elballagunk a suliba. Útközben fejszámolunk és állatkitalálóst játszunk.

*

Reggel egy tanári szoba, olyan, mint egy élénk méhkas. A magam részéről, ha megtehetném, inkább hallgatnék némi jazz szenét, kávét kortyolgatnék és átgondolnám a maradék két órámat. Sőt, elszívnék egy cigit. Irreális elképzelés. Sorban állunk a fénymásolónál, ideges kérdések repkednek.

- Sok van még?

- Ez az első órádra kell? Mert nekem arra kellene.

- Mennyi az idő?

Fülsüketítő a zaj. Dolgozatok feletti sirámok, hahotázva nyugtázott aranyköpések, rohangáló osztályfőnökök. Az ajtón egyfolytában kopognak. Az ajtóhoz legközelebb ülő kolléga egyre bosszúsabban ugrál fel kinyitni. Érkeznek az igazolások, ellenőrzők, üzenő füzetek. Kisírt szemű anyuka is várakozik. Megkönnyebbülök, hogy nem rám. Már éppen sorra kerültem a fénymásolónál. A szakos kolleganőm érkezik, egyeztetni, hogy tartjuk-e a tanmenetet. Szeretem az egyeztetéseket, főleg amíg tudom tartani a tervezett meneteket, amiket a múlt tanév utáni két hétben olyan gondosan és elszántan kitálaltunk. A kezemben lévő papírcsomagra pillant érdeklődően.

- Iratsz ma?

- Nem. Majd holnap. Ez egy differenciált gyakorlólap a nyolcadikasok összefoglalásához.

- Megnézhetem? Én is éppen ma foglalok össze. 

- Persze. - átnyújtom az otthon kinyomtatott eredetit.

- Mikre van időd! - mosolyog hunyorogva. - Lefénymásolhatom?

- Persze. - nem fejtem ki, hogy egy kellemes augusztusi délutánon gyártottam le őket. A differenciálás miatt kétfélét. Az összefoglalás fontos.

- Majd az asztalodra teszem ezt. Köszi. - lobogtatja az eredetit.

Háromnegyed nyolc. Eszembe jut, hogy be kell írnom a naplóba a tegnapi zöld jegyek maradékát. A napló sehol. Ja de, Béla bá, az osztályfőnök éppen hiányzásokat ellenőriz. Várok. Jelzőcsengő. A csengő, amire csak a tanárok figyelnek. Nem várok tovább. Felnyalábolom a cuccom, vállamra akasztom a táskám, és elindulok.

*

Az iskola egy labirintus. A nagy létszámú tanulóközösség nyilván nagy helyet igényel. Mindig eltervezem, hogy lépésszámlálót fogok használni, mert állítom kilométereket gyalogolok egy nap. Az első két óra rendben zajlik. Sikerül tartani a terveimet, sikerül megértetnem a tananyagot, rendbontással sem kell foglalkoznom. Nagyon ügyesek voltunk, így házit sem kellett feladnom. A második óra utáni nagyszünetben sikerül megkaparintanom a naplókat, amiket az első két órában ellenőriztek a helyettesek, így nem tudtam beírni. Befirkantom a tanóra anyagát, büszke vagyok, hogy egyezik a tanmenettel, jelölöm a digitális eszközhasználatot, aláírok. Apró örömök. A hetedikeseim naplóját is kimartam Erzsike kezéből, így beírom a hiányzó zöld jegyeket. Koncentrálok, nehogy más tantárgyhoz firkantsam őket. Öt perc maradt a szünetből, így magamba gyömöszölök egy müzliszeletet, ledöntök egy pohár vizet. Fogom a cuccaim és elindulok. Bevillan, hogy el kell mennem pisilni, mert már reggel hét óta nem voltam, és most ittam is. Útba ejtem a tanári wc-t. Négyen vagyunk bent hirtelen. Még jó, hogy nyolc fülke is van. Együtt csurgatunk. Ezt mindig is rémesen zavarba ejtőnek találtam. Becsengetés után két perccel érkezek a terembe. Ez lesz a legnehezebb órám. Nyolcadik osztály. Pistikéstül.

Tíz perccel a becsengetés után túl vagyunk egymás köszöntésén és a felszerelések is elő kerültek. Mindig perceket kell várnom csendben - és magamhoz mérten szigorúan- állva, mire elcsendesednek és felállnak. Tartanom kell a rendet az első pillanattól, különben elszabadul a pokol. Az adminisztrációt villámsebesen kell megejtenem. Hiányzók, házi feladat hiány, felszerelés hiány. Ez nem tarthat tovább pár percnél, mert ha túl hosszan belemélyedek, akkor nem nézek fel. Márpedig, ha nem nézek fel, úgy tíz másodpercenként, akkor valami repülni fog. Múlt héten a súlyos könyv repült Krisztián szájának. Fel is repedt. Tettes nem volt. Krisztián sem látta, hogy ki dobta meg. Azt mondja. Volt már, hogy tollak cseréltek gazdát a levegőben, "hiszen nem sétálgathatok" mentegetőzéssel. Pistike és még nyolc gyerek bevallja a házi feladat hiányt. Ötnek nincs felszerelése. Nem hiányzik senki. 

- Pistike, ez volt az ötödik hiányod. Sajnos ez egy zöld egyes.

- Leszarom. A zöld jegy nem érdekli anyámat.

- Kérlek válogasd meg a szavaidat, és hozd ki az ellenőrződ!

- Nincs itt. - vigyorog az arcomba.

Adminisztrálom az ellenőrzőhiányt, miután meggyőződtem róla, hogy más még nem tette ezt meg a mai napon. Még két tanulónak kellene zöld egyest beírnom. Nekik sincs ellenőrzőjük. Adminisztrálom az ő hiányukat is, majd beírom magamnak a zöld egyeseket, áthúzva az összegyűlt öt hiányt. Megkérem Dorinát, hogy ossza ki a feladatlapokat a megfelelő padsorokban. Differenciáltan ülnek, képességeik szerint.

Egy teljes órámba telt az ültetés első nap, mert felfedezték a szisztémát. A leggyengébb csoport volt a leghangosabb. Megkérdezték, mégis miért ültetem így őket? Azt hiszem, ha a hülyéket elszeparálom, akkor jobb lesz az óra? Kedvesen megpróbáltam elmagyarázni nekik, hogy így könnyebben tudok segíteni, és nekik tudok más feladatokat adni, olyanokat, amiktől jobban és könnyebben megjegyzik majd a tanulnivalót. Fellázadtak, hogy ők nem akarnak más feladatokat. Képesek voltak azt mondani, hogy én elveszem a lehetőséget tőlük, hogy annyit tudjanak, mint a másik két padsor. Lesakkoztuk, megérte rászánni az órát, ami természetesen nem szerepelhet egy tanmenetben. Most úgy ülnek. Kapják is a különböző feladatlapokat.

Az első két padsor önállóan nekiláthat a munkának. A harmadik padsorhoz megyek. Megkérdezem, hogy elmondjam-e a feladatokat, illetve, hogy közösen csináljuk-e meg. Leszavazzák a közös munkát. Ők nem hülyék. Miért akarom én megint megkülönböztetni őket. A feladatokhoz sem kérnek magyarázatot. Közben az első padsorban kezek lendülnek. Végeztek három feladattal, jöhet az ellenőrzés.

Odaadom nekik a feladatok megoldókulcsát, közben emlékeztetem őket, hogy ezeket mikor és miért is tanultuk. Pistike és a körülötte ülök fennhangon vihognak. Szúrósan odanézek, miközben tovább magyarázok az első padsornak.

- Mit les? - kérdezi Pistike. Majd vigyorog. Halk kuncogás követi kérdését.

A második padsorban is lendülnek a kezek. Ők is megkapják a megoldókulcsot. Az első padsor jelzi, hogy túl vannak a javításon, minden jól ment. Haladnak tovább. Odalépek a harmadik padsorhoz. Biztatom őket, hogy kezdjünk neki közösen, mert látom, hogy a többség az égvilágon semmit nem ír. Húzkodják a szájukat, tollakat kéregetnek egymástól, elhangzik egy miszarnakez is. Elengedem a fülem mellett, mert huszonöt percnél járunk.

Az első feladat egy szókereső. Tanult fogalmakat kellene megtalálniuk a betűk között. Balázs megtalálja a pina szót. Ez három percnyi derültséget okoz. Végül sikerül megoldanunk közösen. Már fél óránál járunk, egy feladat kész nekik is. Mázlista vagyok, mert az első két padsor álomszerűen dolgozik. A hetedik feladatnál a középső padsor segítséget kér. Megállítom az első padsort a munkában, és megkérem őket, hogy magyarázza el valaki a feladatot a többieknek. Tünde jelentkezik. Kimegy a táblához.

- Na az okostojás. - érkezik a vihogás a harmadik padsorból.

- Deszka Manci. - repül a gúnynév. Reagálok, röviden, de határozottan. Már nem megyek bele a hosszú lamentálásba a csúfolódásról. Évek óta küzdök ez ellen. Ez egy összefoglaló óra, haladnunk kell. A harmadik padsorban sugdolóznak, majd megfordítják a feladatlapot és elkezdnek írni a hetes feladat környékén a táblára és Tündére pillantgatva.

- Drágáim nektek más a hetes feladat, mint nekik. - lépek oda.

- Már megint diszkriminál! - veti oda Botond. Elterelem a levegőben lógó kamaszos lázadást azzal, hogy nekilátunk közösen a második feladatnak. A megtalált fogalmakat kellene kikeresni a tankönyvből, átismételni. Ehhez tisztában kell lenni azzal, hogy mit hol tanultunk. 

Elevickélünk az óra végéig.  A harmadik padsor a nyolc könnyített feladatból kettő és felet oldott meg. Az első két padsor szépen végzett. Órai munka zöld ötössel jutalmazom őket. Hálás vagyok, hogy önállóan, okosan és ügyesen dolgoztak. Tudom, hogy ez egy unalmasabb, monotonabb óra volt, de szépen kitartottak. Biztos vagyok benne, hogy nem okoz gondot nekik a témazáró, még akkor sem, ha otthon ki sem nyitják már a könyvet. Mire beírom az ötösöket magamnak, a naplóba és az ellenőrzőkbe már csak két percem maradt a szünetből. Még két ellenőrző hiányt is be kellett adminisztrálnom. 

Lerohanok a tanáriba. Lerakom a cuccom az asztalra, a megfelelő stócba. Észreveszem a kis papírt. Kedd 15-től 16-ig lemorzsolódott tanulók foglalkozása, szerda 14-től 15-ig lemorzsolódott tanulók foglalkozása, +1 felzárkóztatás csütörtök hetedik órában. A fülem zúg. Arcom lángol. Lerogyok a székemre. 

Becsengetnek.

Segítség!?

***

26 tanóra + 26*30 perc felkészülés (hétvégére tolva) = 39 óra

+ Ügyelet: 30 perc reggel, 60 perc napközben =40 óra 30 perc

+ Értekezlet: havi 2 óra (heti fél óra lebontva) = 41 óra

+ Füzetjavítás: napi 1 óra; heti 5 óra. = 46 óra

+ Dolgozatjavítás: minimum napi 1 óra; heti 5 óra = 51 óra

+ fogadóóra heti 1 óra = 52 óra

+ heti 2 óra lemorzsolódott tanulók = 54 óra

+ heti egy óra felzárkóztatás. = 55 óra

(Folyt. köv.)

Ne hagyd ki az előző részeket sem! Prológus, Első fejezet

Én kérem készültem. Mind a huszonhat órámra. Mikor beláttam, hogy nem tölthetem a teljes hétvégém készüléssel, megpróbáltam a leghatékonyabb időmenedzsment tippeket összegyűjteni, feldolgozni, alkalmazni. Van egy családom, egy háztartásom, egy életem. A munkám munka. 

*

Pistikéék egy vidámparkban voltak szombaton, vasárnap pedig bevásárlókörútra mentek. Tudom, mert többszáz kedvelést mutatnak a facebook fényképek, melyeken mosolyogva pózol hol anyukájával, hol egyedül. Anyuka is ismerősöm. Csodás panzió előtt emeli magasra a pezsgős poharát. Háttérben kecses lámpák világítják meg a szombat estéjét.

Átlagos hétvége után az átlagos kedden majd nem számítok Pistike házi feladatára. Bár öt-tíz perces munka lett volna. Nem ártana tudnom, hogy az otthoni magányban is emlékeznek-e a tanultakra. Ha nem, akkor tovább kell gyakorolni. Nem tudsz házat építeni, ha téglák helyett néhol vatta van.

Az én fiam is Pistike. Bár még fiatalabb Pistike, de eszembe jut, mennyire élvezné a vidámparkot. Nagyot nyelek, amikor arra a két órára gondolok, amit a Tescoban töltöttünk ezen a hétvégén. Egy órába telt mindent betenni a bevásárlókocsiba, ami a listán szerepelt. Törekszem a havi egyszeri nagyobb bevásárlásra. A második óra azzal telt el, hogy Pistike cipőt próbált, és kereste a megfelelő legót, amire elköltheti a szülinapi pénzt, amit a nagyszülőktől kapott. Izzadság csorgott a hátamon, amikor végiggondoltam, miként borul a felállított időtervem. Vagy csúszik még egy napot az 5.a dolgozatának kiosztása, vagy nem készülök két órára.

Mindig elfutotta arcomat a pirosság, amikor ilyeneken gondolkodtam. Pistikére szerettem volna koncentrálni, az én Pistikémre. Mégiscsak szombat van.

*

A hétfői értekezleten fogamat csikorgattam. Elfelejtettem, hogy ismét itt a havi szokásos értekezlet ideje. Mentségemre szóljon, hogy szeptember negyedik hetét kezdtük, így ez most az idei első. Változások, jelentések, statisztikák, magántanulók, bejelentések, megbeszélnivalók, programok, tervek. Fél öttől fél hétig. Fél kettőig volt órám. Kettőre le is értem a tanáriba, kezemben a napi 15 füzettel, egy osztálynyi témazáróval, amit ki kell javítanom. Kiszámoltam, hogy ha mindennap javítok 15 füzetet, akkor mindenkiét ki tudom javítani egyszer egy hónapban. Ma a hetedikesek írtak dolgozatot. Minden osztályban a téma végénél vagyok, így mint mindig, most is meg kell próbálnom lavírozni a tanórákkal. Nem írathatok mindenkivel egyszerre, mert nem tudnám normális határidővel kiosztani. Régen a tanárok javítottak, amikor mi dolgozatot írtunk. Manapság már bátran kérdeznek a gyerekek, aminek én örülök. Néha elég egy-egy rávezető mondat, hogy közelebb kerüljenek a megoldáshoz. Figyelnem kell a puskázásra is. Az okosórák, okostelefonok világában körbe-körbe járkálok a teremben dolgozatok alatt. Lerogytam a székemre és az asztalomon található, szépen négy stócba sorolt tankönyvekre lecsaptam a füzeteket, témazárókat. A tanári zsongott. A gyomrom korgott. Valamikor a második szünetben elmajszoltam egy sajtos kiflit az udvaron. Ez a nap, amikor ügyeletes vagyok. Utálok állva enni. Mondjuk sietve enni is utálok. Hidegben enni is. Ma sokáig itt leszek, így fájó szívvel gondolok az otthoni hűtőben, direkt mai ebédre elkészített chilis babomra, és kiszaladok a boltba. Műszakváltás volt, így a frissen sminkelt Mónika mosolyog rám a pénztárnál. Vettem egy ivójoghurtot, kétféle jól kinéző pékárut, egy zacskó sós mogyorót. Mónika úgy csúsztatja őket a szalagon, hogy nem győzöm elkapdosni az ebédem darabkáit. Végülis nem érünk rá. Se ő, se én. Meló van.

Visszaszaladtam a suliba, és adtam magamnak egy negyedórás pisi és kaja szünetet. A kávét is lefőztem, miközben elrágtam a két pékárut. Maradt másfél órám az értekezletig. Géppuska gyorsasággal javítottam a füzeteket. Néha eszembe jutott, hogy le kellene írnom magamnak a benyomásaimat, de maradok a kiosztott zöld kisjegynél. Nagyjából tudni fogom, kikre kell jobban odafigyelni füzetvezetés ügyileg. Négy percem van egy füzetre, ha hatvan perc alatt végezni szeretnék, ebből fél perc elmegy arra, hogy beírjam a jegyet a füzetbe, magamnak és a naplóba is. Ez a hetedik megkezdett munkaórám. Minden rendben zajlik az első két füzettel. A harmadiknál belép a tanáriba Klárika, és a kelleténél hangosabban kezdi mesélni a napját. A kollégáim még mindig nem szokták meg, a hosszú évek alatt sem, hogy nehezen szánom rá magam a céltalan társalgásra. Próbálok udvariasságból figyelni, a kezem azonban a harmadik füzet közel egyhavi teljesítményét próbálja gatyába rázni piros tollal. Hat perc lett. Klárika kifogyott a szuszból, én pedig mit sem törődve a kolléganőm csalódott arcával, folytatom a füzetek javítását. A negyediket kinyitom és érzem, ahogy felgyorsul a szívverésem. Alig bírom elolvasni a kusza betűket. Dátum, óraszám hiányzik, mindenhol. Az órai munka követhetetlen. Bevillan, hogy ez a gyerek milyen ügyesen dolgozott tavaly. Vajon mi történt vele? Majd emlékeztetem magam a kétperces csúszásra. Kényszerítem magam, hogy ne egészítsem ki a hiányokat, csak hatalmas hiányjelekkel, egy-egy szóval figyelmeztessem Julikát füzetének szomorú állapotára. Ilyen füzetből képtelenség tanulni. Nem írok a végére semmit. Odabiggyesztem a zöld kettest, majd beírom magamnak is egy felkiáltójellel. Lapozok a naplóba, végigfutom a jegyeit. Huh micsoda romlás tavalyhoz képest. A zöld kettest ide is beírom. Aprócska számot írok a nagyobb piros hármas mellé a tantárgyamnál. Pár elkalandozó gondolat a gyerekről, az életéről, a helyzetéről és máris nyolc percesre növeltem a két perces csúszást. A hatvanadik percben a tizedik füzethez érek. Szomorúan nyugtázom magamban, hogy ha lesz időm otthon, akkor az utolsó két füzet végére is tudok írni pár dicsérő sort és némi segítő észrevételt. Még öt füzet maradt, meg a témazárók. Négy óra van.

*

Négykor végzett Pistikém, gyorsan szalasztottam anyuékat, hogy vigyék el a suliból. Ott is vannak, várják a kapuban. Kifurakszom, hogy üdvözöljem őket, megköszönjem, hogy jöttek. Pistike kipirult arccal fut felénk. Alig várta, hogy hazaérjen és folytathassa a legót. Ez most csúszik pár órát. Fél hétig értekezünk. Lesz hét óra, mire hazaérünk. A szívem összeszorul. Fél órát még talán engedhetek legózni neki vacsora és fürdés előtt. Majd amíg a kádban csücsül, én átnézem a napi munkáját. Remélem nem maradt semmi otthonra. Anyukám gondolatolvasó. Felajánlja, hogy átnézi, maradt-e még leckéje. Hálásan pillantok rá, és puszit nyomok Pistike feje búbjára. Integetek.

*

Negyed öt. Még egy kávé-pisi belefér. Vágyakozva gondolok egy cigire. Mosolygok örömömben, hogy ma még csak 2 szálat szívtam el. Egyet reggel, egyet meg amíg futottam a boltba. Berohanok a tanáriba. Annyira örülök, hogy jut még nekem két korty a lefőzött "értekezletelőtti" kávéból. Felhajtom és kinyargalok.

- Ne menj el, tíz perc múlva kezdünk.

Kikaparok egy szál cigit, kotrok a gyújtó után a táskámba, majd mosolyt varázsolok az arcomra és kisietek. Rosszalló pillantások kísérnek az ajtóig. Meghozom az előbb cigi, aztán pisi döntést. Három nagy slukk után úgy érzem, bepisilek, és sietve megyek vissza a kapuhoz. Öt méterre a kaputól lehet dohányozni. Gyors klotyójárat. Persze sorban állnak, mert mindenkinek kell értekezlet előtt. Sürgetnek. Fél öt van.

*

Zakatol a szívem. Még érzem a kávé és cigi keverékét a számban. Hallgatom a beszámolókat. A nyolcadik megkezdett munkaórám. Próbálok észrevétlenül füzetet javítani. Nem egyszerű. Szemkontaktus. Bólogatás, érdeklődés az arcomon. Sós mogyit rágcsálok hangtalanul. Megszólít az igazgatóhelyes. Én vagyok az egyetlen, aki idén nem írt ki semmilyen szakkört és nem vállalt egy darab tanulószobát sem. Felállok, elmondom a miérteket. Nem tudok felkészülni több órára, egyszerűen képtelenség. Ráadásul nem is fizetnek ki semmilyen túlórát. A levegő megfagy a teremben. A négy fős vezetőség egyik tagjának sem csillan a szemében a megértés. Akkor majd nagyobb részt kapok a lemorzsolódó tanulók felzárkóztatásában. Ez a konszenzus. Nem mondok semmit, semmi értelme. Látom a főnök szemén, hogy ez még nem lefutott kör. Túl a kilencedik munkaórán végre kilépek a kapun. Otthon tartom magam a terveimhez. Pistikét odahozták, hazajöttünk, ő legózik én vacsorát készítek. Élvezem a csendet. Közös rántottázás. Pistike beszél. Mosolyog. Annyira szeretem. Fürdés. Mese. Nyolc óra van. Jóéjt puszit nyomok az arcára, megsimogatom. Férjem fürdik. Leülök. Döntést hozok. Folytatom a javítást. A holnapi óráimra felkészültem. Sikerült tartanom a harminc perc per tanóra felkészülési idő átlagot a hétvégén. Gyűlnek az óravázlatok a mappákban. Majd reggel átnézem, mi lesz a holnapi öt órámban. Rápillantok az órarendemre, és kényszerítem magam, hogy ne kezdjek el agyalni, mi lesz. Ott vannak a hétvégi tervek. Átöltözzek? Nem pazarlom az időt. Tizedik megkezdett munkaóra. A négy füzet kijavítva. Jegyek adminisztrálva magamnak, el ne felejtsem a naplóba beírni. A második témazárót javítom. Ők negyvenöt percig írják. Én vajon mennyi idő alatt javítok ki egyet? 

Kilenc óra van. Megkezdem a tizenegyedik munkaórám. Tízig javítok. Viszonylag sikerül visszafognom magam, és nem pazarlom az időm a jó válaszok odaírásával, vagy a bő lére eresztett értékeléssel a dolik végén. Szép volt! Ügyes vagy! Ejnye. Fél tíz óta háromszor is össze kell adnom a pontokat, nehogy félreszámoljam. Alig bírok koncentrálni. Ritkán hibázok a pontokkal, de ha mégis, van, hogy a szülő jön be a fejemet venni, de sok gyerek is felháborodik. Pedig, ha észreveszed, én kijavítom a jegyed. Sosem értem, miért kell megsértődni egy hiba miatt. Elmegyek fürödni. A férjem már alszik. Elmerülök a forró kádban. Agyamban szaladgálnak a nap eseményei. Ilyenkor jut idő átgondolni, hogy elérték-e az órák a célokat. Hol kell még gyakorolni, hol jobban differenciálni. 

Le kellene írnom. Reflexiók. - gondolom, ahogy gépiesen törülközöm. 

Beállítom az órám ötre. Lesz egy órám a kávémra és a felkészülésemre. Talán még egy-két felmérést is kijavítok. Reggelire ki kell találnom valamit, talán turmix, tízóraikat megcsinálni, szendók. Ne felejtsem el visszavinni a füzeteket. Holnap után papírgyűjtés, össze kell Pistikének készítenem az újságokat. Ma nem olvastam e-maileket. Remélem semmi olyan, ami holnapra kell.

Elalszom.

***

26 tanóra + 26*30 perc felkészülés (hétvégére tolva) = 39 óra

+ Ügyelet: 30 perc reggel, 60 perc napközben =40 óra 30 perc

+ Értekezlet: havi 2 óra (heti fél óra lebontva)

+ Füzetjavítás: napi 1 óra; heti 5 óra.

+ Dolgozatjavítás: minimum napi 1 óra; heti 5 óra 

+ fogadóóra heti 1 óra

Heti 52 óránál járunk.

Különprogramokat, szakköröket, tanulószobákat, lemorzsolódó tanulok felzárkóztatását nem vállaltam még, de majd holnap kikerül a beosztás. Kiderül mennyi lesz még.

Esetleg van tipped egy jobb időmenedzsmentre?

(Folyt.köv.)

Gumikesztyű csomagoló. Álláshirdetés. Ülőmunka, kétműszak, betanítás. Nettó 150 ezer, évi 300ezer cafeteria. Bolti eladó. Álláshirdetés. Juttatások: kávé, tea, zöldség, gyümölcs munkaidőben, modern, csendes konyhában. (Állítólag, a hirdetés szerint.) Egészségmegőrzés, sportrendezvények, kedvezmények több banknál, mobilszolgáltatónál. Bruttó 233 ezer forint, 30 órás munkahét. (Nettó kb.: 154)

Tanárnő maga pofázik a tanulásról? Mégis miért tanuljak? Anyám eladó, többet keres, mint maga. Apám gumikesztyű csomagoló. Nyolc általánosa van, mindig is cseszett tanulni. Többet keres, mint maga. Szóval nem fogok tanulni magának, és ott verem szét az óráját, ahol tudom, mert rohadtul nem érdekel se maga, se a többi hülye, akik papolnak nekem, hogy tanuljak.

Pedagógus legyen a talpán, aki lereagálja. Válaszol a hatalmas igazságra. Talán a hozzászólok tudják a megfelelő választ, amire nem csupán azért lenne szükség, mert válasz nélkül nem hagyhatsz egy stílust. Azért is, mert mégiscsak valahol az lenne a cél, hogy még Pistike is tanuljon. (a jó tanár motivál, differenciál, mosolyogva válaszol a hozzá intézett filozófikus kérdésekre is) na meg nem lenne az sem rossz, ha az órák 70%-a nem arra menne el, hogy Pistike ontja magából a poénokat és a káromkodást.

Már a nyelvemen van, hogy azért tanulj, hogy ne legyél ekkora gyökér, de azonnal a főnök irodájába kerülnék, szemben velem a könnyes szemű anyukával, aki nem érti miért és hogyan lehet pedagógus az, aki nincs türelemmel az ő egyszem, apukátlan, éppen kamaszodó kisfiával.

*

Éppen több, mint tíz éve vagyok tanár. Kezdtem 18 tanórával, nettó nyolcvanöttel. Lelkesen felkészültem minden órámra. Készítettem a segédanyagokat, ellenőriztem az órai munkát, dolgozatokat egy-két nap javítási idővel osztottam vissza, (még emlékeztek, miből írtunk és miért), néha elmentünk moziba, tartottunk klubdélutánt is. 2013-ban részmunkaidős lettem 21 tanórával. Egy tanóra hiányzott a kötelező 22-höz. Hiába volt még három szakköröm, kettő tanulószobám, ügyeletem. Egy tanóra hiányzott, 10%-kal kevesebb volt a fizetésem, mint lehetett volna. A mindenki által közismerten megemelt fizetésem. Nagyjából 115 ezer forintot kaptam. (A köznelési törvény szerint beleszámít az alapóraszámba minden neveléssel-oktatással lekötött idő, így a szakkör is.)

Azóta is folyamatosan emelik. Idén már 26 tanórám volt. Nettó 158. Nincs cafeteria. Nincs se kávé, se tea, se gyümölcs, se zöldség. (Jó persze vihetek.) Még modern konyha se. A 26 tanóra, 26 teljesen különböző tanóra. Az én esetemben nincs olyan, hogy leadok 1 anyagot három osztályban. Készültem, már csak azért is, mert a jól szervezett óra még mindig motiválja a tanulókat, és megkönnyíti az óra lezajlását, no meg holmi „alantas” célok elérése érdekében is, mint a tudás és jólneveltség átadása... készültem. Én kérem, amíg erőm volt készültem az összes órára.

*

Időmenedzsment. Ha nem írom le az óravázlatot, csak nagyon elnagyolt skiccekkel rögzítem az órát, aminek mindig célja van, hiszen tartunk valahova, akkor húsz perc per tanóra lehet a készülési idő. 8,6 óra. Harmincnégy munkaóránál járunk. Igenám, de egy tanóra áll minimum 10 lépésből. A dolgoknak miértje van, célokat kell elérni, készségeket fejleszteni, differenciálni. (A differenciálás azt jelenti, hogy egy adott osztályon belül különbözőképpen próbálod elérni a célt a különböző képességű tanulókkal.)

Ha nem flancozol, hanem minden órád egyszerű tíz lépésből áll (és máris unalmas és demotiváló), akkor egy héten 260 lépést kell megjegyezned, úgy, hogy mindig képes vagy előhívni, pontosan sorrendben, ám váltogatva 45 percenként.

Oké, ez nem működik. Le kell írni. Legyen egy tanórára készülés átlagban 30 perc. 26+13. 39 óra. Segédanyagokat már nem gyártok. 

*

Levezettem ezt neked. Nevetve reagáltál.

Azért a tied nem két műszak és nem is kell árut pakolnod.

Elmondtam neki is. Csóválta a fejét.

Akkor legyél bolti eladó. Ez ilyen egyszerű, minek szenvedsz?

Kifejtettem nektek is, egymás szavába vágva érveltetek:

Hol van nekik nyári szünetük? 

Nehogymá' összehasonlítsd, hogy gyerekeknek dumálsz azzal, hogy napi nyolc órában gumikesztyűt csomagolsz. Az azért durva.

Végül elmeséltem neki is, már csak a próba kedvéért:

Minek lettél tanár. A tanárok mindig szarul kerestek és ez sosem lesz másként. Tudhatnád. Elfogadod, hogy nemes célja van a munkádnak, ám szarul keresel. Vagy céltalan idegtépő melóba mész, ám jól keresel. Minek lettél tanár?

Egy kezdő, főiskolát végzett pedagógus ma bruttó 177.118 forintot keres. Ez körülbelül 118 ezer nettó.

Ha sikeresen túlevickél a gyakornoki vizsgán, ami portfólióírásból, védésből, bemutató órákból, önmagadról és pedagógusi céljaidról tartott prezentációból áll, és eljutsz addig, hogy már 3 éve vagy tanár, akkor kereshetsz bruttó 212.541 forintot. (Nettó kb. 140) Ha kihúzod még három évet és már hat éve vagy tanár, akkor bruttó 230.253 (kb. 153 nettó) forintot, majd ha már kilenc éve ott vagy, immár a harmincas éveidben jársz, erőd teljében, akkor 239 109 forintot. (Kb. 158 nettó).

Persze idén újabb béremelés. Az utolsó forduló. Ám ez teljesítményalapú. Bár sajtóértesülések szerint az illetményalap is emelkedik. Ki tudja, majd kiderül, vagy tájékoztatnak.  De vajon mit jelent a jó teljesítmény?

(folyt. köv.)

-----------------------

További böngészésre: Pedagógus bértábla